Erdélyi sajtkülönlegességekkel újít a Mesterségek Ünnepe

-
2014.08.13.

Erdélyi sajtkülönlegességekkel újít a Mesterségek Ünnepe

Kürtőskalács, töki pompos, zalai dödölle, sült kolbász, erdélyi sajtok – augusztus 16. és 20. között jön a Mesterségek Ünnepe.


Augusztus 16. és 20. között több mint 800 kiállító gondoskodik arról, hogy a műhelybemutatókon alkalmatok legyen bekukkantanotok a régi mesterségek titkaiba, kötetlenül elbeszélgethessetek a mesterekkel, vagy akár saját magatok is kipróbálhasson egy-egy rejtelmesnek tűnő mozdulatot.



 

Idén a fémművesség a kiemelt téma, tehát kovácsok, ékszerkészítők, harangöntők, késesek, rézművesek, tojáspatkolók és ólomkatona-készítők is bemutatják különleges tudásukat. 

 


Az immár hagyományos „Mesélő Mesterek” program keretében a hagyományőrző szakmák legkiválóbb képviselőivel találkozhattok a rendezvény minden napján. Ha pedig viseletben érkeztek, akkor az előző évekhez hasonlóan ajándék fotográfia készül rólatok, és a rendezvény végén a legjobb öltözékek büszke tulajdonosait nyereményekkel is díjazzák.

 


 


A magyar népművészek mellett idén Törökországból is érkeznek kézműves mesterek, így gyöngy, üveg- és borostyán ékszerkészítők, fazekasok, selyem- és gyapjúművészek mutatják be alkotásaikat.




2014-ben is képviselteti magát a népművészet ihlette divat, több ízben látványos divatbemutatókra kerül sor az Oroszlános Udvar színpadán: Hrivnák Tünde kalocsai kollekcióját augusztus 16-án láthatjátok, 18-án, 19-én és 20-án pedig "Akinek inge vegye magára!" A magyar hagyomány inspirálta divat – alcímmel készül bemutató.




A két színpadon is gazdag kulturális program vár benneteket. Bemutatkoznak a Felszállott a páva! – tehetségkutató verseny díjazottjai, ízelítőt láthattok a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója programjából is, de a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület is látványos bemutatókkal készül.

 

 

Gasztro a Mesterségek Ünnepén


A kürtőskalács, töki pompos, zalai dödölle, sült kolbász és csülök mellett ezúttal is hazai és erdélyi sajtmesterek kedveskednek majd, akik tehén, kecske- és juhsajtjaikat hozzák magukkal.



A Magyar Sajtlovagrend tagjai segítségével augusztus 18-án pedig egy sajtmustrára is sor kerül, amelynek során eldől, hogy ki lesz a Mesterségek Ünnepe legjobb sajtkészítője.

 

Szomjatokat hideg sörrel, fröccsel, házi szörppel csillapíthatjátok majd. De, ha hazavinnétek a finomságokat, akkor gazdagon választhattok a sajtok, mézek, lekvárok, kolbászok, és egyéb nyalánkságok közül.

További részletekért és programokért katt ide.

 

 

Tetszett a(z) Erdélyi sajtkülönlegességekkel újít a Mesterségek Ünnepe hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Erdélyi sajtkülönlegességekkel újít a Mesterségek Ünnepe hír? Írd meg véleményed!

További Gastro hírek

Gourmet fesztivál 2024

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkóstolóra”, a Millenárisra.

2024.05.24. 16:00 - 2024.05.26. 22:00

Török brunch a Dobrumbában

a Dobrumba áprilisban három napra (2024.04.12-14.) elhozza a Boszporuszt a Dob utcába. A törökországi utazásokból és ízemlékekből felépített napindító menüben török húsos és vegetáriánus ételek szerepelnek, no és persze az elmaradhatatlan török tea és az ayran sem maradhat ki.

2024.04.09.

Sopron Gourmet 2024.05.11-19.

Zenés élményfőzés, rendhagyó vidéki villás brunch, vegán vacsoraest, Michelin- csillagos séfek, kiváló borok, prémium kávék és szakmai beszélgetések a SopronFesten 2024 május 11. és 17. között Sopron 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program várja a vendégeket.

2024.04.05.

II. Árpád Párlat Koktélversenyre

Immáron második alkalommal kerül megrendezésre a II. Árpád Párlat Koktélverseny, amelyre idén az Árpád Pálinka Manufaktúra különleges gyömbér-, mandarin- és kávé párlataival készülő egyedi koktélreceptekkel lehetett jelentkezni.

2024.03.04.

"narrow"
Gear.svg