Hatodszor is Kézműves Magyar Ízek Vására

-
2013.10.30.

Hatodszor is Kézműves Magyar Ízek Vására

Közel 200 kiállítóval, sok-sok finomsággal november 8 és 10 között ismét vár benneteket a Magyar Ízek Vására a Millenárison.


A Millenáris B csarnoka november második hétvégéjén ismét vásári forgataggá alakul. A Kézműves Magyar Ízek Vásárára most 180 kiállító települ ki. Nem csak az épületebn belül kínálják majd a portékáikat, hanem az épület előtt is, kültéri piac keretében.

 

 

Az őszi rendezvény középpontjában a vashús és a hal lesz.

 

 

„Halfogyasztás tekintetében sereghajtók vagyunk az EU-ban, hiszen a 22 kg/év átlaghoz képest itthon 4,2-4,5 kg halat fogyasztunk átlagosan évente. Ezért is gondoltuk úgy, hogy a vadász szezon alkalmával a vad és a hal lesz a mostani vásár középpontjában"– mondta el Pap Krisztián, a rendező Magyar Delikátesz Kft. ügyvezetője.

 

 

 

 

 

A hazai és határontúli magyar termékeket népszerűsítő rendezvényen megkóstolhatjátok a szürkemarha, mangalica, szarvas és pisztráng különlegességeket is. Több mint 5000 íz vár rátok: mézek, lekvárok, szörpök, sonkák, sajtok, pálinkák, fűszerek és tejtermékek közül válogathattok.

 

„Mindig is a magyar gazdaság segítése, a magyar élelmiszer ipar és a tradicionális magyar ízek népszerűsítése és a magyar termelők segítetése lesz a célunk a rendezvénnyel. Sokuknak az is nagy segítség, hogy a vásárt látogató több ezer vendégen keresztül komoly bevételhez és vásárlói bázishoz jutnak.” – hangsúlyozta Pap Krisztián.

 

 

 

 

 

Jegyek:

 

 

A felnőtt napijegy ára 1.500 Ft/nap.

 

A helyszínen vásárolt napijegyek mellé és annak értékében 300 Ft-os kuponokat kapnak a látogatók, amelyek minden 3000 Ft feletti vásárlás esetén használhatók fel.

 

 

Gyerekeknek 12 éves korig ingyenes a belépés.

 

 

További információk:

 

 

http://kezmuvesmagyarizekvasara.hu

 

Tetszett a(z) Hatodszor is Kézműves Magyar Ízek Vására hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Hatodszor is Kézműves Magyar Ízek Vására hír? Írd meg véleményed!

További Gastro hírek

Gourmet fesztivál 2024

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkóstolóra”, a Millenárisra.

2024.05.24. 16:00 - 2024.05.26. 22:00

Török brunch a Dobrumbában

a Dobrumba áprilisban három napra (2024.04.12-14.) elhozza a Boszporuszt a Dob utcába. A törökországi utazásokból és ízemlékekből felépített napindító menüben török húsos és vegetáriánus ételek szerepelnek, no és persze az elmaradhatatlan török tea és az ayran sem maradhat ki.

2024.04.09.

Sopron Gourmet 2024.05.11-19.

Zenés élményfőzés, rendhagyó vidéki villás brunch, vegán vacsoraest, Michelin- csillagos séfek, kiváló borok, prémium kávék és szakmai beszélgetések a SopronFesten 2024 május 11. és 17. között Sopron 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program várja a vendégeket.

2024.04.05.

II. Árpád Párlat Koktélversenyre

Immáron második alkalommal kerül megrendezésre a II. Árpád Párlat Koktélverseny, amelyre idén az Árpád Pálinka Manufaktúra különleges gyömbér-, mandarin- és kávé párlataival készülő egyedi koktélreceptekkel lehetett jelentkezni.

2024.03.04.

"narrow"
Gear.svg