Pannon Bormustra 2012: integrálódni a világ borkultúrájába

-
2012.04.10.

Pannon Bormustra 2012: integrálódni a világ borkultúrájába

Pannon Bormustra 2012. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson hazánk kiemelkedő minőségű borainak nemzetközi színvonalú megmérettetésére.


XII. Pannon Bormustra: Magyar borok világhírű szaktekintélyek előtt

Minden eddiginél komolyabb megmérettetés elé néznek a legkiválóbb hazai borok, hiszen soha nem látott színvonalú, a nemzetközi borszakma legnevesebb ítészeiből és hazai szakemberekből álló zsűri előtt versengenek a XII. Pannon Bormustrán, a legnagyobb presztízsű hazai borversenyen.

Az idén számos elemében megújuló megmérettetést, - a jogtulajdonos Pannon Bormíves Céh megbízásából - mostantól a Sziget Szervezőiroda rendezi. Az elsősorban ifjúsági fesztiváljairól ismert rendezvényszervező vállalkozás az idei évtől átvette a Budai Gourmet gasztronómiai fesztivál szervezését is, és ennek a gasztro irány felé való nyitásnak az újabb lépéseként rendezik meg a legjelentősebb hazai borversenyt is május közepén, a hagyományoknak megfelelően Pannonhalmán.

A Bormustrára április 20-ig várják a borok nevezését.

A korábbi Bormustrák értékeit megőrizve, de jelentős újításokkal, a legkiválóbb nemzetközi szakemberek közreműködésével, új szervezői és szakmai háttérrel rendezik idén a hazai borok legszínvonalasabb megmérettetését, a XII. Pannon Bormustrát. – jelentette be Szepsy István, a Pannon Bormíves Céh elnöke.

A Pannon Bormíves Céh 1999-ben Gál Tibor és Heimann Zoltán borászok kezdeményezésére indította útjára e borversenyt, elsősorban azzal a szándékkal, hogy lehetőséget biztosítson hazánk kiemelkedő minőségű borainak nemzetközi színvonalú megmérettetésére. Ezért már a kezdetektől fogva külföldi szakembereket is felkértek a zsűriben való részvételre, s a nemzetközi és hazai szakértők közösen értékelték a magyar árutermelő borászat élvonalába tartozó termékeket. Az elmúlt évtizedben, - az 1000 éves Pannonhalmi Főapátság falai között megrendezett Bormustra, - a hazai borvilág kiemelkedő eseményévé vált. Mérlegelve az eddig elért sikereket és a jövőbeli fejlődési lehetőségeket, a jogtulajdonos Céh úgy döntött, hogy megújítja a Bormustrát, amelynek megvalósításához új szervező- és szakmai partnert is keresett. “A megújulás biztosítékaként a Bormíves Céh a XII. Pannon Bormustra bonyolítását a rendezvényszervezésben kiemelkedő sikereket elért Sziget Kulturális Szervezőirodára, szakmai feladatainak ellátását pedig az In Vino Consulting tanácsadó cégre bízta.” – mondta a Céh elnöke, hozzátéve, hogy természetesen a Bormustra helyszínét továbbra is a Pannonhalmi Főapátság biztosítja.

A megújulás és a szakmai továbbfejlődés jegyében idén már két elismert hazai szakember (Kató András és Mészáros Gabriella) mellett hat nemzetközi szaktekintély vesz részt a zsűrizésben. A szervezőknek sikerült a világ legismertebb és legnevesebb nemzetközi borítészei közül többet is Magyarországra csábítani.

A zsűrizést elvállalta több olyan szakember is (Caroline Gilby MW, Isabelle Legeron MW, John Szabo MS, Ronn Wiegand MW & MS), akik egy olyan elitklub tagjai, amelynek tagsági
feltétele, hogy sikeresen elvégezzék a világ legmagasabb szakmai tudásszintjét jelentő Master of Wine vagy Master Sommelier képzést. „A Master of Wine címet ez idáig 288, a Master Sommelier címet pedig összesen 180 embernek sikerült megszereznie a világon. Májusban négy közülük biztosan itt lesz a Bormustrán, hogy megkóstolják és értékeljék a magyar borok legjavát. A “nagymestereken” túl a zsűri tagja lesz Andreas Larsson sommelier világbajnok, valamint Matt Kramer, a világ legismertebb bormagazinja, a Wine Spectator sztár szerzője is.” – mondta el Nemes Richárd, a Bormustra szakmai szervezésével megbízott In Vino Consulting vezetője. Szepsy István hozzátette: “A Pannon Bormustra több mint borverseny, hiszen a tudatosan kiválasztott zsűritagok a nemzetközi borpiac fontos véleményformálói, akik publikációs lehetőségeiken és szakmai kapcsolataikon keresztül közvetíthetik majd a magyar bor jó hírét szerte a világban.”

A magas színvonalú nemzetközi zsűri felkérése mellett a megújulást jelzi a Bormustra új, és egyben egyedülálló eleme is. Nevezetesen - a hitelesség és a garantált minőség biztosítása céljával - a díjra jelölt borok eredményhirdetést megelőző piaci ellenőrzése és visszakóstolása, melyre a borszakma jeles hazai szakújságíróit kérték fel. További újdonság a legjobb ár-érték arányú borok „Legjobb Vétel” kategóriájának bevezetése, valamint a legjobb Kárpát-medencei szőlőfajtából készült fehérbor díjazása is.

A XII. Pannon Bormustra eredményhirdetése és az ünnepélyes díjátadás a budapesti Millenáris parkban lesz, a hazai minőségi gasztronómia legjobb termékeit felvonultató Budai Gourmet fesztivál szakmai nyitónapján, 2011. június 2-án. A nagyközönség számára a nyertes borok első alkalommal a június 3-5. között fognak bemutatkozni, ahol a díjazott tételek külön kóstolózónában kapnak majd helyet a Budai Gourmet rendkívül színes kínálatában.

Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője, aki egyben a csúcsgasztronómia honi elterjesztésének is feltétlen híve és első hazai Michelin csillagos éttermével cselekvő részese, elmondta: “Célunk, hogy a Pannon Bormustra még az eddigieknél is ismertebb és elismertebb esemény legyen, mind a szakma, mind a borkedvelők körében. A pozitív minősítés egyrészt feltétlen bizalmat és érdeklődést keltsen az itthoni fogyasztók szemében, másrészt a nemzetközi szintéren is komolyan vehető elismerést kapjanak a hazai csúcsborok.”

A Pannon Bormustra legfontosabb időpontjai és helyszínei:
- nevezési határidő: április 20.
- mintaküldés: április 4-29.
- versenynapok: Pannonhalma, május 11-13.
- díjra jelölt borok visszakóstolása: Budapest, május 26.
- díjátadó gála: Budai Gourmet szakmai nap (Budapest, Millenáris Park), június 2.
- nyertes borok bemutatása: Budai Gourmet (Budapest, Millenáris Park), június 3-5.

Részletes információk a www.pannonbormustra.hu  weboldalon. 

Tetszett a(z) Pannon Bormustra 2012: integrálódni a világ borkultúrájába hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Pannon Bormustra 2012: integrálódni a világ borkultúrájába hír? Írd meg véleményed!

További Gastro hírek

Gourmet fesztivál 2024

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkóstolóra”, a Millenárisra.

2024.05.24. 16:00 - 2024.05.26. 22:00

Török brunch a Dobrumbában

a Dobrumba áprilisban három napra (2024.04.12-14.) elhozza a Boszporuszt a Dob utcába. A törökországi utazásokból és ízemlékekből felépített napindító menüben török húsos és vegetáriánus ételek szerepelnek, no és persze az elmaradhatatlan török tea és az ayran sem maradhat ki.

2024.04.09.

Sopron Gourmet 2024.05.11-19.

Zenés élményfőzés, rendhagyó vidéki villás brunch, vegán vacsoraest, Michelin- csillagos séfek, kiváló borok, prémium kávék és szakmai beszélgetések a SopronFesten 2024 május 11. és 17. között Sopron 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program várja a vendégeket.

2024.04.05.

II. Árpád Párlat Koktélversenyre

Immáron második alkalommal kerül megrendezésre a II. Árpád Párlat Koktélverseny, amelyre idén az Árpád Pálinka Manufaktúra különleges gyömbér-, mandarin- és kávé párlataival készülő egyedi koktélreceptekkel lehetett jelentkezni.

2024.03.04.

"narrow"
Gear.svg