Ételek: kifogástalan, látszik, hogy a szakács ad arra, hogy mit rak a tányérra.
Kiszolgálás: kompetens felszolgálók, tudják, hogy mit adnak el az étlapon, itallapon, segítőkészek. Egy mosoly nem ártana menetközben, de mindenkinek lehet rossz napja…
A számlán azonban a hamburger mellé adott köret külön fel lett ütve, pedig az étlap szerint benne van az árban. Mikor ezt jeleztük, akkor a válasz az volt, hogy nem azt kértük, ami járna mellé (burgonyachips helyett hasábkrumpli) és ki kell fizetni, mivel már megettük. Sajnos csak a kocsiban jutott eszünkbe, hogy akkor elkérjük az adag köretet ami járt volna mellé, mert azt is kifizettük csak nem kaptuk meg.
buffetboy100
Imádjuk! Az egyik kedvenc helyünk! A Brunszvik kastély szomszédságában van, így a nagy ablakokon keresztül, akár a kastélyt is nézhetjük. A hely kialakítása nagyon igényes, ízléses, hangulatos. A kiszolgálás is mindig nagyon kedves, az ételek is nagyon finomak és isteni saját söreik is vannak, amiket érdemes megkóstolni! 😊
Nella Fanny Mészáros
Hangulatos kávézó, kedves középkorú hölgy a kiszolgáló. Kávé, süti erős közepes. Terasz is van. Szemben a Brunszvik-kastéllyal.
Tünde Szekeres
Nagyon finom a capuccino és a süti is. Jól éreztük magunk a családdal. 💙
Bettina Paksiné dr. Horváth
Kedves személyzet, remek kínálat!
Attila Kállai
Udvarias és pörgős felszolgálás, kitűnő pizza. A Manetti kávét ki ne hagyjátok!
Tibor Tóth
A helyet ajándékba kapott sörök után fedezzük fel és már első látogatásunk is pozitív volt igaz az egy hétköznap délutáni kis forgalmú időszakban volt, de pénteken este (11.19) teltház fogadott minket. Mivel láttunk a bejárat mellett pokrócokat, így a teraszon ültünk le, de a felszolgáló lány szólt, hogy beviszi az asztalt és akkor elférünk bent is, mert hideg van már. Kedves és figyelmes kiszolgálásban volt részünk. Külön plusz pont, hogy a kutyának is kérés nélkül kaptunk vizet! Gyertek minél többen!
Péter Farkas
Kiváló a macaronjuk egy jó erős kávéval.
Ajánlom a pisztácia szeletet, a sajtos rudjuk meg tökéletes.
Zsuzsanna Villamosipari
Isteni kávét ittunk, szép környezetben.
Zsuzsa Hanzélik
Nagyon kedves a kiszolgálás. A burgerek finomak voltak.Egy kicsit sokat kellett várni
Magdolna Link
A fagyit nagyon ajánlom, hosszú ideje itt ettem a legjobbat. A sütemény is finom, de nekem egy picit sok volt a krémben a margarin. A kézműves sörök kifejezetten kellemesek. A kiszolgálás udvarias, kedves.
Krisztián Csányi
Igényes hely ,jó konyha és aranyos személyzet.
Gábor Gyulai
Nagyon jó hely, szép környezetben, remek ételekkel.
D Adorra
Hatalmas választék, gyors, kedves kiszolgálás, nagyon jó árak. Profi
Mónika Horváthné Gáncs
Szép helyen teraszos kiülővel, csobogó szökőkút mellett jó volt időzni.
Gyermekeink kedvence a bacon csíkkal díszített sült szendvics és a "csavart" fagyi. Finom a csapolt sört és bőséges a tea választék.
imredyzsu
Kiváló étel, tökéletes pálinka, nagyon jó sör, ajándék előétel, gyors és udvarias kiszolgálás - tökéletes!
Gal_Ildi
Egy óriási séta a kastély parkban, utána egy igen jó ebéd a Für Elise-ben. Kellemes, csendes, nyugodt hely a Főtéren, jó levegőn. Remek melegszendvicset ettem, akkora adag volt, hogy alig bírtam megenni. Sajt-sonka, mellé uborka, majonéz és ketchup. A szerviz gyors volt, és közben jót lehetett nézelődni a kellemes környezetben.
EndreM46
Csak egy kávéra ultunk be, aztán kénytelenek voltunk kiprobálni a csapolt konyakos meggyes sort es a csatosuveges etyeki kézmuves sort is. Minden nagyon finom volt, a kiszolgálás pedig kedves. A kávézo melletti kis ter kifejezetten hangulatos.
Culture672345
A Kastélypark és az Óvodamúzeum meglátogatása után térünk be kicsiny csapatunkkal egy finom kávéra. A Für Elise kávéház hangulatos belső tere, a fiatal baristák kézügyessége, udvariassága lenyügőzi a betérő vendéget. Kedvesek, gyorsak, készségesek, s minden kiváncsiskodó kérdésre megfeleltek. Ide érdemes betérni, és elfogyasztani valamit a kínálatból.
landi012018
Nagyon finom és hatalmas hamburgert kaptunk, iszonyat jó kávéval. És az a meggyes sör...az se volt semmi... mmmm 😎🤘
Gal_Ildi
A kastélyparkos séta után jó volt itt kicsit elidőzni, beszélgetni és közben elfogyasztani egy jó kávét. Nagyon hangulatos és igényesen kialakított belső térrel rendelkezik, csöpp kis asztalokkal, igazi kávézós hangulattal. Nagyon kedves és vendégszerető a kiszolgálás, a kávék és a sajttorta is nagyon ízletesek voltak. Legközelebb is betérünk!
Storyteller688161
Kifejezetten kellemes perceket tölthettünk el, Martonvásáron ezen a télutói délutánon. A kastélytól egy percnyi sétával találtunk rá, erre a kifejezetten a környékbe illő, és hangulatában is passzoló kis kávézóra. Az ötös mindenképpen kijár, hiszen nem csak maga a "latte", hanem a kiszolgáló hölgyek kedvessége is figyelemre méltó. Pont jókor jöttünk, jó helyre, és ezt ajánlom másoknak is.
Chris7600
Kellemes helyen (kastélyparko szomszédságában) felújított főtéren található hangulatos kis hely, jó választékkal.
MarioB5024
Kiváló kávé.
Finom sörök, házi is van.
Jó kiszolgálás.
Süti drága, de több féle is van.
Többször egyéb étel is van.
naficad
Isteni finom volt, kétszer voltunk már :) nagyon elégedettek voltunk a süteményekkel és a fenséges kávékkal egyetemben :)
Pittlik P
Nagyon édes kis kávézó, rendkívül kellemes elhelyezkedéssel, a városka központját képező kis főtér közepén. A kiszolgálás nagyon kedves. A berendezés igényes és tiszta. Az italválaszték megfelelő. Sajnos hamburgert csak hétvégente készítenek. A kávé kiváló!
eni0320
Finom a hamburger és a fagyi. Hangulatos a dekoráció. Fontos a vendég ☺ Sajnos a hűtött ásványvíz épp kifogyott, de a kiszolgálás nagyon színvonalas volt. Szeretem hogy mindig van valamilyen "napi ajánlat". A környező park is szépen rendbe van téve!
277l_szl_s
Kerestünk hamburgert de csak meleg szendvics volt. Az viszont nagyon gusztusos és finom.
Látszik az igényesség a helyen akár a kézműves söröket vagy a kávét nézem vagy akár az ásványvízeket.
Tényleg barátságos, fiatalos, kedves felszolgálók.
arvaiz
Egy újabb remek vacsi, a hamburger most megtolva sült krumplival és csokifagyival. Klassz kiszolgálás, nagyon jó ár-érték arány, minden tökéletes. És a hamburgeres tricikli nagyon csúcs! :)
Gal_Ildi
És árban is a legjobb! Nagyon klassz hely, felkészültek, gyorsak, nagyon finom a kaja, mindig van valami különlegesség hétvégén. És a forró csoki... hát az nem lehet elmondani! :)
Gal_Ildi
Well located next to the Brunszvik garden in a nice small park. The pea creme soup was delicious. Next time I come with an empty stomach because the burgers looked attractive.
gabork530
We often go there just for a coffee because its nice atmosphere. Everything has excellent quality, including pizza, beers and coffee of course. There is also a playground beside the place, where children can play while staying!
Blanka L
We did have a great time there by having a latte and cheesecake there.
Excellent team, nice enterior, great view.
You need to try their sandwiches - we left it out, but will definately go back to have one!
Csilla T
Nagyszerű hely, ízletes kávé, barátkozás, vagy csak pihenjen,
Jó hangulat és nagyon barátságos kiszolgálás. A belső tér szépen elkészült, a város történelmi belvárosának látképe, a Brunszvik kastély a közeli parkkal és az új látogatók központjával.
Peter C
Gyönyörű helyszín, jó minőségű kávé, ízletes sütemények és nagyon barátságos személyzet. Határozottan ajánlott!
IoannaKos