Kiváló adottságokkal bír, hiszen pazar helyen van. Ám ezzel semennyire sem tudnak élni. Az éttermi belső zavaróan eklektikus. Nincs koncepció, sok a giccsbe hajló elem, bántó a zsúfoltság. Mintha egy rendezetlen raktárban ültettek volna le. De majd a kiszolgálás kárpótol, gondolom. Hát nem! A főpincért is a regmúltból felejtették itt, de sajnos, nem a legjobb óbudai vendéglős hagyományok őrzője, sokkal inkább unott (undok?!), semmivel sem elégedett. Legfőképpen a vendégekkel nem. Pedig vacsoraidő közeledtével is csak két asztalnál van vendég. Sajnos, az egyiknél épp én vagyok… Meg szerencse, hogy elmúltam 18, ugyanis a pincér úr nem győzi hangsúlyozni, mennyire elégedetlen a mai fiatalokkal, nem értenek azok semmihez! Csak a telefonjukat nyomkodják, nem szeretik a magyar konyhát, csak a hamburgert, meg a pizzát. Nem kívánok vitába, de még eszmecserébe sem keveredni az úrral, inkább étlapot kérek. Ha már kellemetlenül érzem magam, legalább valami remek étel kárpótoljon! Azonnal látom, erre sok esély nincs, az étlap szimpla, mondhatni unalmas, de van fogas, rászánom magam, hogy megkóstolom. Semmi extra, kissé száraz, kissé unalmas, ilyet otthon bármikor készítek. S közben nem tolakodik a személyes terembe egy pincér, aki ha kell, ha nem, az asztal környékén sertepeltél, magában dudorászva, s időnkét zenét kapcsolva valami elavult készüléken, nyilván a kedvenc számait játssza újra és újra. Kár, hogy közben vendég is van (még mindig csak két asztalnál), így nem élvezheti teljes nyugalomban. A számlát kérem, az áron nem lepődök meg, hiszen a rendeléskor láttam. De abban biztos vagyok, hogy ár-érték arányban nem áll az étellel, a kiszolgálással és a miliővel. Ide biztosan nem térek be újra, holott egy valaha híres óbudai étterem neve van a bejárat fölött. Csak azt nem tudom, miből élhetnek meg? Lehetnek itt törzsvendégek?
Mariann Mészáros
Kitűnő a legjobb sokkal jobb mint a trofea.az ételek választéka Kitűnő.italok bőségesen.az íz választék tökéletes, levesek.hekk.sultek köretek. Valamint édesség, bőséges választékban.mindenkeppen ajánlom.az én véleményem öt csillagos
Attila Gáspár
Minden volt, csak hal nem.Ami valljuk meg, egy halászkertben elvárható lenne..
Ha már ott voltunk, gondoltam eszem halászlèt, esetleg mellè valami más halètelt.
Azonban a nem túl magyaros hekken kívül,mást nem találtam. Az egyèb választèktól sem ájultam el.
Amit ettem, viszont finom volt.
Ezèrt jár a 3 *........
Endre Zsolt Marton
Ár-érték arányban a Top 3-ban van a tegnapi látogatás és étel, italfogyasztás után. Az ételek finomak, a személyzet segítőkész, udvarias. Gratulálok!
János Styevka
Kellemes, barátságosan berendezett étterem Óbudán. Az ételek amiket kóstoltunk finomak voltak, bár volt ami egy kicsit ki volt szárítva. A grillezés egy kicsit nehézkes, mert meg kellett várni, amíg arra jön valaki és elveszi a tányért. Amiért csak 4 csillagot kapott, az a pincérek "nem látása", mert amikor kitettünk egy üveg pezsgőt az asztalra, nem jöttek oda, hogy kibontsák, nekünk kellett poharat kérni, és megkérni, hogy bontsák ki az üveget. Amikor jönnek-mennek, szemmel át kellene pásztázni az összes asztalt, hol van rájuk szükség, ettől függetlenül a személyzet udvarias, kedves. Ha egy picivel több odafigyelést kap a vendég ezen a téren, akkor tökéletes lesz a hely. Ettől függetlenül, nagyon jól éreztük magunkat, és biztos visszamegyünk máskor is.
Ágnes Medvey
Az ember csak ámul,hogy mennyi féle étel közül választhat!Talál magának itt húsimádó, vegetáriánus, kalóriákkal küszködő, cukor beteg és ínyencségeket kedvelő is megfelelő ételösszeálítást.Igaz,hogy a jobbnál jobb édességekből sem volt hiány!Nagyon szép és hangulatos hely,barátságos és segítőkész személyzettel!Az tuti,hogy mi még visszatérünk ide,hisz ár-érték arányban szinte verhetetlen a környéken!
Veronika Nádasiné
Hol van már a régi Sipos íze, hangulata? Az ételek középszerüek, jellegtelenek. A korlátlan italfogyasztás ezer forintja nyilván kedvező ár érték arányú, ha valakinek számít, hogy bőven öblögessen. A desszertek egyhangúak, jellegtelenek, óriási csalódás volt. Akik degeszre ennék, innák magukat, számukra lehet fantázia benne, nekem nem.
Gábor Kovács
Remek kiszolgálás, kedvező ár az emelkedő árakhoz képest. Felújított környezet, kényelmes székekkel, messze a forgalomtól, így nem szívod be közvetlen a pöfékelő autók termelt gőzét. Megközelítése macskaköves úton, tehát magassarkú cipőben hölgyeknek kellő segítség vagy partneri támaszték elvárt.
Zsolt Nagy
Jó a választék, finomak is az ételek. Az italokban óriási a választék!
DE!
Kedves Étterem vezetőség! Hogyan lehet az hogy ha 14 főre lett az asztalunk foglalva (nem tudtuk a pontos számot még előtte sem, de biztos vagyok vele hogy sokan vannak ezzel így amikor étterembe asztalt foglalnak), akkor mikor a fizetéshez jut a csapat a Recepciós kollegina BUNKÓN közli, hogy nem számít hogy csak 13 an vagyunk 14 főre kell fizetni?!?! DE ÚGY ŐSZINTÉN KI LÁTOTT MÉG ILYET?? És oda kellett hívni a főnököt hogy az ilyen SOHA NEM LÁTOTT HELYZETET ORVOSOLNI LEHESSEN?! És még maguk hirdetik úgy az éttermet hogy rendezvényekhez foglaljanak az emberek? Ha esküvő van és 150 ember helyett 135 jön el akkor kifizzettetnék az extra 15 ot?!?! Messziről kerüljétek a helyet társasággal!!!!!n!
Boldizsár Bánfalvi
Negatívum , kártyás fizetés jelenleg nem lehetséges! ?? Éspedig ha épp nincs annyi pénz nálam... Mindenféle kártya van ,előre nem szóltak csak a pulton egy A4 és papíron jelezve.
Csató Laci
Budán van ez a szép étterem a Royal Sipos tt is a központban a Városházával szemben ,nagyon finom ételek vannak minden ízlésnek megfelel az árak nagyon jók a kiszolgálas szintén .Nagy terasszal rendelkeznek külön kis hehység egy egy család számára a nagytermük is gyönyörű ! Svédasztalos, koktélok finom üdítők sör , bor ,minden izlésnek megfelelő ittalok amit a pincérek hoznak ,újdonság a vízipipa .Eskűvőket lehet rendezni nagy összejöveteleket ,gyerekeknek játszótér áll rendelkezésükre ,fagyi süti szintén .A belső részen az oltási igazolványt kérik aki az ottani asztaloknál foglal helyet ,de a maszk kötelező az ételek szedésénél, kint a teraszon nem .
anna martin
Kellemes helyen, kellemes hely.
Akár két órán keresztüli korlátlan étel-ital fogyasztás. Kedves személyzet és vezetés.
Már vártuk, hogy újra mehessünk.
Egy dolgot viszont meg kell érteni:
A védettségi (?) kártyát nem Ők találták ki, ahogy a hozzáfűződő szabályokat sem.
Úgy hiszem, minden vendéglátónak kellemetlenebb ez a kötelezően diszkriminatív helyzet, mint a vendégnek.
Mi mosolyogtunk egyet, na nem rajtuk, hanem a szituáción.
Mindenki legyen megértéssel - még ha elfogadhatatlannak is véli!
Én is! 😉
Zoltán “'Z'” V.
Már az esküvőnket is itt tartottuk. Akkor is remek volt minden.
Ma ismét egy nagyszerű délutánt töltöttünk el az Új Siposban.
Maximálisan meg voltunk elégedve mindennel továbbra is.
Csak gratulálni tudunk ehhez a csodás vendéglőhöz, reméljük még sokáig itt lesznek Óbudán.
András Szivolt
Nagyszerű hely. A svédasztalos étterem és a tradicionális konyha itt találkozik. Kerthelyiség, játszóház, különterem, alkalmanként élő zene. Ez csak pár dolog az extra szolgáltatások közül. Két helyiségben szedhetők az ételek, ahol az előételektől a deszerttig minden megtalálható. A finom ételek közül a gyerekektől a vegetáriánusokig mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő fogást, de bárhogy lehet párosítgatni az ételeket. A korlátlan italfogyasztást az alkoholmentes italokkal 9 hűtőből választhatjuk, de akár házi limonádét is kérhetünk. Az alkoholos italokat és a kávékat a pincérek szolgálják fel. A tömény italokat azonban külön kell fizetni. Az árakról csak annyit, hogy aa legdrágább korlátlan étel-ital fogyasztás hétvégén és ünnepnapokon is csak 4990 forint személyenként. Azonban lehetőség van elvitelre is. Itt a legdrágább 4 fogásos szabadon választható menü is mindösszesen 1690 forint.
László Török
Igazi óbudai hangulat, a vendégek felé jól eső figyelmesség (kiemelném külön az étterem vezetőjét ebben a tekintetben), és természetesen a választék olyan bőséges, hogy nem is lehet mindent végig kóstolni. Az ételek kiválóak. Többször is megfordultam itt feleségemmel és sem a kiszolgálás minősége, sem a gadztronómiai élmény nem veszített magas színvonalából. Már nagyon várom az újranyitást, hogy ismét az óbudai Fő tér kockakövein fogyaszthassam el az ízletes ebédemet.
Péter Major
Már 4 éve rendeljük innen a halászlevet karácsonyra és továbbra is kifogástalan, első osztályú és utánozhatatlan. Minden alkalommal amikor megyünk "használati utasítást" adnak a halászléhez! :) "Nem szabad, hogy párát kapjon, szoba hőmérsékleten kell lehűteni, hogy hűtőben tárolható legyen" (Elég alap dolg de akkor is a hozzáállás a lényeg!). Az egyik menedzserrel beszélve idén 2000 adag halászlevet adtak el (kisebb halász tó). Csak ajánlani tudom. A fotó elárulja, hogy a érdemes időben érkezni mert sorok az Önkormányzatig kígyóznak nem véletlenül.
Szinyákovics Dusán
Finom és bőséges svédasztalos kínálat. Méltó ellenfele a Trófeának fele áron.
György Havasi
Gyönyörű szép etteremben figyelmes kedves kiszolgálás.. Többször voltunk mindig mással, mindenki jol erezte magat itt. Hatalmas választék! Remek izek!!! ❤️
Andrea Papp
Finom ételek, korlátlan fogyasztás jó áron. Csak ajánlani tudom☺!
László Paulik
A fagyi miatt engem megvettek kilóra, az biztos! 😅😂 A többi étel is nagyon finom! Kedves mindenki. Biztos, hogy jövünk még! 😊
Angel Violet
Finom ételek, bőséges választék. Az egyetlen negatívum, hogy a pincérek nagyon nyomulósan elvárják a 10% borravalót.
Heni Haindrich
Hangulatos helyen található, klasszikus vendéglátó étterem.
Szilard
Jó ízek, jó kiszolgálás
Vörös László fotós
Kellemes hangulatú étterem választékos étlappal és jómodorú pincérekkel.
Az eperkrémlevest emelném ki a ma fogyasztott ételek közül.
Babics Károly
Nekem nagyon tetszenek a régi berendezéssel, nagy múlttal rendelkező helyek. Ezt is ilyennek láttam. Az épület és a bútorzat többsége régi, minőségi és stílusos. A díszítő elemek, a képek a falakon már keverednek a modern ipari termékekkel. Amikor itt jártam, én hűvösnek éreztem a helyet. Ez nyáron előny is lehet, de télen kifejezetten kellemetlen.
Udvariasak voltak, de hiányzott az a plusz kedvesség, figyelmesség, ami ma szerintem megkülönbözteti, kíméli az egyes éttermeket a szürke tömegből. A személyzet hangosan értekezett valamilyen korábbi "hülye" vendég online értékelése felett.
Az új-házi tyúkhús leves finom volt. A tálalás falusias jellegű volt, a levest kis fazékban szervírozták.
András Horváth