Igazából 10 csillagot adnék, ha lehetne mert kiemelkedően jó étterem.
Nem is emlékszem volt-e már olyan kedves személyzethez szerencsém mint itt. Nemcsak a pincér és pincérnő volt rendkívül kedves és figyelmes, hanem a személyzet többi tagja is. Türelmesek, kedvesek, segítőkészek.
A pizzák is nagyon finomak voltak. A tiramisu pedig még annál is jobb volt.
Az adagok is teljesen rendben voltak.
Ár-érték arányban is szuper hely, főleg ha a lokációt is figyelembe vesszük.
Jó szívvel ajánlom az éttermet!
Tímea Bircsák
Az ételek minősége és mennyisége teljesen rendben volt, a hely hangulata is kellemes, igazából hozza azt amit első pillantásra sejt az ember. Az árak is a manapság tapasztalható szinten belül vannak.
A húsok kifejezetten jó állagúak és fűszerezésűek voltak.
Patrik Mikula
A gombalevest és a lasagnét ajánlom. Semmi különös, de finomak voltak. A tiramisu viszont botrányos volt. Elképzelhetőnek tartom, hogy valami bolti készételt szórtak meg sápadt kakaóporral. A piskóta száraz volt, a krémnek a friss mascarponéhoz köze nem volt, növényi eredetű, ízetlen krém volt. Tipikusan a soha vissza nem térő turistára bazírozó hozzáállás.
A wc higiéniai állapota fertőzésveszélyes.
Balázs Bokor
Tökéletes kiszolgálás, finom ételek, határtalan kedvesség és rugalmasság és csodálatos, felejthetetlen szülinapi ajándék, tűzijátékos desszerttel.
Ildi Bolyós
Nagyon szuper hely! A párommal már többször voltunk itt és mindig nagyon finomakat ettünk és ittunk.
A kiszolgálás gyors, a pincérek kedvesek és segítőkészek.
Külön plusz pont, hogy kutyabarát hely, szívesen fogadják a kutyusokat is.
Lilla Szabó
A legfinomabb és legkiadósabb pizzát kaptunk, a szárnyas ételek is nagyon ízletesek voltak. Előzékeny kifogástalan, szimpatikus kiszolgálás! Normál árak, kiadós adagok. Piedone Pizzát ajánlom Mindenkinek aki magyaros, enyhén csípős izeket szereti!! A fehér bor különleges igazán jó választ@s volt a vacsora mellé! ❣️👏👍
Lendvai Zsolt
Tipikus kisebb söröző a Ráday utca belső felén. Csak a Zipfert próbáltam: bejött!!! Ajánlom!
Zoltán Péter Dr. Erőss (Mangas)
Isteniek az ètelek, àr- èrtèk arànyban tökèletesen megfelelt. A szemèlyzet roppant kedves volt, nem lehet semmi panaszunk.
Polett Allaga-Laczi
Elég lassan jött ki az étel, és pl. nekem nem az, amit rendeltem. Gnocchi helyett rákos-pesztós spagettit kaptam, de mivel éhes voltam, elfogadtam, tkp azt is szeretem. Ízre nem is volt gond vele, de az alja tocsogott az olajban, azt már nem lehetett megenni. A félreértés miatt 10%-ot levontak a számlából a végén, elfogadható. A 3* kicsit sok, ha az összképet nézem, de a 2* a kaja ehető részeihez képest kevés lenne, tényleg nem volt rossz. Most is a harmadik opció volt, ahogy sétáltunk a rádain, az első kettőben nem volt asztal, nem terveztük, hogy itt eszünk. Mostanában nem is fogjuk
Ádám Zölei
Finom volt a kaja, és a felszolgálás is udvarias volt. Az árak helyhez mérten nem vészesek.
Balázs Kovács
Good Hungarian and Italian food. Waitresses are always busy. Food and drinks are slow to come. A place for tourists. The price a little above.
Jó magyar és olasz étel. A pincérnők mindig elfoglaltak. Lassan érkeznek az ételek és italok. Egy hely a turisták számára. Az ár egy kicsit fent van.
Cesar Desouza
Lazac és malacsült, Zipfer és limonádé. Mindennel meg voltunk elégedve, nagyon finom volt az étel, jó sör, jó limonádé. 5 *
Gábor Bereczki
Kedves személyzet, finom ételek, barátságos hely. Csak ajánlani tudom.
Ormodi Nikolett
Kellemes hely az ételek 3⭐de a kiszolgálás a hozzá állás 10 is. Nagyon kellemes csalodás volt nem is emlékszem mikor hol volt ilyen jó. Fogunk még menni Levesek finomak voltak 😊😊
Djelali Nicole amira
Az étel finom volt, a pincér kedves. Ami viszont nem tetszett, hogy rengeteget kellett várni. Kb. másfél órát töltöttünk ott a párommal, de abból több mint 1 órát várakoztunk.
János Révész
Kellemes hely, jó ételek. Olasz-Magyar konyha.😍
Adrienn Deák
Menő volt a gyümölcsleves, nem kizárt, hogy eszünk máskor is.
Konrád Keresztes
Tegnap vacsoráztunk itt, minden nagyon finom volt. Sokan voltunk a teraszon, mégis zökkenőmentesen ment minden, nagyon udvarias és kedves volt a pincér is! :)
Szilvia Tóth
Barátságos, igényes étterem, az ételek finomak, a kiszolgálás tökéletes. Jól éreztük magunkat.
László Árk
Születésnapi pizza rendelés, songoku-margarita - szalámi. 11 éves gyerek súgja a mellette ülőnek:- Hé vazze ilyen finom pizzát még nem ettem!
Szergej Jelisztratov
Kifogástalan kiszolgálás, és átlagon felüli !Pizzàjuk nagyon finom. Csak ajánlani tudom!!!
Köszönjük a kiszolgálást B. Sanyának. Ilyen picérre van szüksége a vendéglátásnak.Kedvessége oda figyelése 10/10.
Judit Puzsoma
Kiváló vendéglő finom ételek barátságos áron. Nagyon széles étel és nagyon jó sör választék van.Kedves a személyzet. Csak ajánlani tudom mindenkinek akár családdal mennek, akár egy baráti társasággal.🙂
László Ranga
Zseniálisan jó hely. Kiváló séffel és kiváló felszolgálással. A felszolgáló vicces és nagyon készséges. Ajánlásra kértem egy Irsait. Visszajött azzal, hogy sajnos nincs Irsai, de hozott egy másik fehéret, csak utólag árulja el, hogy mit, kóstoljam meg, szerinte ízleni fog, de ha nem, akkor persze viszaviszi és keresünk másikat - jó választás volt. Az ételekre nem vesztegetnék sok szót, rozéra sütött kacsa mell burgonya csipszszel és meggyel - zseniális trió. Az enyém a fölcsavart, bőrös dagadó burgonyahabbal, hát mit is mondjak - húsos volt ahol húsosnak kellett lenni, zsíros ahol zsírosnak, puha ahol puhának és ropogós ahol ropgósnak (nyilván mindenki tudja, de leírom - ez utóbbi a legnehezebb), mindez valami nagyon eredeti fűszerezéssel.
József Gyapjas
Nagyon nagy a fejetlenség amikor teltház van...
Ádám P
Slow and extremely rude waiters. Don’t ever come here!
Régeni A
The waiters were nice, but forgot silverware twice. Food takes an exceptionally long time to arrive and when it does, it’s most disappointing. NOT RECOMMENDED.
Mac C
Very kind and quick service with delicious and well looking foods in a comfortable area. However the hungarian rap music combined with crying tracks sounds horrible. Price a little bit high.
Rita M
Kellemes hangulatú étterem, szerencsére nem voltak sokan, így gyors volt a kiszolgálás. Nagyon romantikus zene szólt, ami passzolt a vacsorai hangulathoz. Az ételek egyszerűek, de finomak. Csirkemell steak grillezve snidlinges parmezánszószban párolva jázmin rizzsel nagyon finom volt.
inyenc1981
Barátokkal vacsoráztunk itt. Kellemes az étterem hangulata (a fűtött teraszon ültünk), finom olaszos fogásokat, remek bort kóstoltunk és B. Sanya olyan kedvesen, udvariasan szolgált ki bennünket, ami ritkaság.
kisszsofia81
Minden nagyon ízletes és esztétikus volt. Külön köszönet a pincérnek, B. Sanyának az étel és ital ajánlásért. A felszolgálás, az étel és az ital is kifogástalan volt.
BarnaBianka
Gyakran jártunk ide menüzni. Az ebédmenü szerintem megéri az árát, 1300 Ft-ért leves + második. Szörpöt is adnak mellé, nagyon baráti áron. A menü nem egy óriási adag, de nekem elég és ezért az árért szerintem korrekt, a tésztáik általában finomak és a parmezános bundájú csirkéjük is, de egyszer belenyúltam egy rágógumi állagú csirke nuggetsbe, aminél még a Mekis nuggets is jobb.
Desszertet általában nem éri meg rendelni a menüben, plusz 300 Ft, de nagyon mini adag: néha rendeltem, a somlói rendben van, a madártejnek csúfolt vaníliás tej borzalmas volt, a panna cottájuk viszont isteni. Amit még nagyon szerettem a menüben, az a pizza, a tésztájának jó az állaga és laktató. Étlapról a Budapest steaket rendeltem, korrekt volt.
A személyzet alapvetően jófej, bakik persze előfordultak (pl. helyben fogyasztásra kértem valamit és becsomagolták elvitelre, pizzára nem kértem gombát, mégis tettek rá).
Várakozási idő azon múlik, mikor megy az ember, ha a déli roham előtt vagy még az elején odaér, akkor általában van szabad asztal és viszonylag gyorsan ki is szolgálnak. Talán egyszer-kétszer fordult elő, hogy nagyon sokat (1 órát kellett várni).
Ami engem kifejezetten zavart, az a túl hangos zene. Ez egy étterem, nem diszkó, sajnos többször is előfordult, hogy idegesítően hangosra vették.
Szóval hiába volt egy időben törzshelyem, de csak három pont, a fenti negatívumok miatt.
Miskolci_Krisztina
Születésnapot mentünk ünnepelni. Egy ablak melletti helyet kaptunk a gyönyörű viaszgyertyák mellett. Szerettünk volna kettesben, kissé távolabb a népes vendégektől lenni, de azt mondták, az emelet teljesen foglalt. A szomszédos asztalokon volt fehér papír abrosz, társam már éppen kezdte zokon venni, hogy a mi asztalunkon hogyhogy nincs. Szóvá tette kérését, mire az a válasz érkezett a felszolgálótól, hogy a terítők elfogytak. Társam némi szünet és tanakodás után úgy döntött, hogy további engedményeket kér, ezért kérte, hogy a szomszédos asztalról tegyék át hozzánk a terítőt. A pincér összeszorított szájjal megtette, majd elmentében a pultra vágta az étlapjainkat.
"Megszelídítsem?" - kérdeztem, majd az engedélyt megkapva, a legközelebbi találkozásunkkor, az evőeszközök kirakásánál így szóltam a pincérhez: "Nagyon szépen köszönjük a terítőt. Tudja,a születésnapomat ünnepeljük." A pincér erre elmosolyodott, keze megállt egy pillanatra a levegőben, majd rám nézett: "Hozhatok egy gyertyát?" Örömmel igent mondtam neki. Onnantól kezdve szent volt a béke és a kedvesség.
Hogy az étel ennek hatására ízlett annyira vagy "magától" is ilyen finom lett volna, azt majd csak legközelebb tudjuk meg.
A tea felszolgálása mesteri: háromféle cukorral szervírozzák: 10 pont.
Az Osso Bucco és gratin burgonya: 9 pont
A Csirkemell steak parmezán szószban, gluténmentesen elkészítve: 10 pont. Ebből egyszer még repetáznom kell!
TAUSER_JULY16
Nagyon finom ételek,italok.
Kedves barátságos és segítőkész felszolgálók.
Jó hangulat, jó zene finom dekoratív ételek! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
bereczkiller10
Kedves , segitokesz es hozzaerto felszolgalok. Nem tudtam valasztani es mikor megkerdeztem a felszolgalot nagyon segitokesz volt. Az adagok nagyok es finomak.
hencsih
Ugyan a barátnőm által rendelt bélszín is isteni volt (és istenien is nézett ki), de a négysasjtos pizza azt hiszem utoléhetetlen a maga nemében. Tadicionális itáliai étteremben éreztem magam és igyekeztem minélkkevésbé behabzsolni az étket, hogy minél tovább tartson.
Kecsaj
Egy pénteki napon tértünk be ide ebédelni 2 óra előtt. Az étteremben csak néhány vendég volt, ennek ellenére elég fagyos volt a fogadtatás, gondolom ez annak is szólt, hogy közöltük, mi " csak " menüt szeretnénk rendelni. A maceszgombóc ízetlen és kemény volt, a vasalt csirkecomb viszont tökéletesen, kellően zaftosra volt sütve és a köretként felszolgált görög saláta is finom volt. Az ebéd nagyon megérte az árát. A jó közérzethez viszont az is hozzátartozik , hogy elhitessék velem, megtiszteltetésnek veszik, hogy a rengeteg, ebéd menüt kínáló étterem közül éppen őket választottam. Ezt itt egyáltalán nem éreztem. Hogy a szervízdíjon felül mégis adtam borravalót, azt csakis megszokásból tettem, amiről sürgősen le kell hogy szokjak.
Zsuzsanna J
A pozitívumokkal kezdeném: az étel (carbonara spagetti, pesztós tészta) hibátlan volt. Carbonara: Nem ettem még finomabbat. Maga a tökély. A tálalásán azért lehetne javítani, de az íz kárpótolt.
A hely igazán hangulatos, nagyon tetszetős a belső design. Simán 5 csillagot érdemelt volna, de... Jöjjenek a negatívumok:
- zene: túl hangos. Ez egy étterem. Azért megyek, hogy egyek egy jót és közben beszélgessek a barátaimmal. Az viszont bosszantó, ha a zene miatt nem halljuk egymást. Pedig a zeneszámok, amik mentek, szuperek voltak. Csak halkítani kellene...
- Mojito: napi akció, de nagyon gyenge
- Pincérek: állandóan jöttek, hogy elvigyék az ital/étlapjainkat. Vártunk még egy barátnőnkre, így az étlapokhoz nem nyúltunk, erre jött egy pincér, el akarta vinni őket. Mondtuk, hogy választani fogunk - majd. 5-10 perc után, jött, és elvitt egy étlapot. Rendelés után egy itallapot megtartottunk magunknak, mert tudtuk h még rendelni akarunk. Kis idő után azt is elvitték tőlünk. Miért? Nincs elég? Nagyon zavaró volt, és dühítő az állandó jövés-menés.
Mint fent írtam, tök jó hely lehetne. Az árak kicsit magasak, de a környék miatt akár el is fogadható. De a fenti butaságok miatt nem voltunk megelégedve az étteremmel, annak ellenére, hogy az étel kiemelkedően ízletes volt.
sbetti90
Az egyik legjobb hely a környéken! Figyelmes, kedves, gyors kiszolgálás, nagyszerű ételek. Az adagok pont fogyaszthatóak, simán jóllakik tőle az ember, és nincs kényszer a túlevésre vagy elcsomagoltatásra.
vicke01
A hely hangulatos, kellemes, a négysajtos pizza rukolával egyszerűen mesés, soha nem ettem finomabbat!! A pincérek kedvesek voltak és gyorsan hozták a kaját. Ami még nagyon tettszett az az ár volt!
Tolsztoj