Kék otellós keszthelyi desszert a Balaton sütije
cukrászok, 2024.09.26.
Ha már unjuk, hogy mindig csak zsömlét vagy a kiflit eszünk, nyissunk valami új felé. Ismerjük meg és próbáljuk ki a bagelt, ezt a különleges péksüteményt, ami leginkább a lyukas közepéről felismerhető.
Bár Magyarországon a bagel eddig nem kifejezetten terjedt el, most úgy tűnik ez változóban van. Egyre több helyen jelenik meg és egyre nagyobb választékban kapható nálunk is. A leginkább Amerikában népszerű lukas zsömlének is gyakran nevezett bagel jó alternatív lehet, ha már meguntuk a zsömle, kifli párost és valami újdonságra vágyunk.
Ha bagelről beszélünk, mindenkinek egyértelműen Amerika, vagyis inkább New York ugrik be. Az amerikai filmek hangulatához egyértelműen hozzájárulnak ezek a tipikus lyukas közepű, kerek formájú pékáruk. Eredetileg mégsem onnan származik, hanem Bécshez köthető. Először ugyanis itt sütöttek ilyen alakú „zsömlét”, méghozzá a 17. században. Ez terjedt tovább először Lengyelországba, majd a kivándorlókkal együtt Amerikába került.
Akárcsak oly sok más péksüteménynek, ennek is millió féle változata létezik. Az egyetlen, ami kötött, az az alakja, jellegzetes lyukkal a közepén. Létezik belőle édes és sós változat is. A tésztája alapvetően kicsit édeskés, önmagában is kellemes ízű, ettől függetlenül inkább szendvicsek alapjául szolgál. Kettévágva ugyanúgy megtölthető mindenfélével, akár a nálunk ismert zsömle.
A bagel olyannyira kilóg a péksütemény közül, hogy hagyományos pékségekben vagy élelmiszerboltokban csak elvétve lehet kapni, ugyanakkor mégsem kell lemondanunk róla teljesen. Egyre növekvő népszerűségét támasztja alá, hogy több olyan hely is működik Pesten, ahol kifejezetten erre specializálódtak. Ott van például a Budapest Bagel Basilica, ami egy kézműves bagelező a Zrínyi utcában. A Budapest Bägel szintén a lyukas zsömlék temploma, ahol a különféle szendvicseken kívül minőségi kávék is várnak ránk, ráadásul már két helyen, a Baross utcában, a Budapest Bägel – Buda pedig a Margit körúton található. A New York Bagel kínálatában édes és sós ízeket egyaránt megtalálunk, ezenfelül pedig tipikus amerikai süteményeket is kínálnak. A Bárczy Bagel több szempontból is különleges, itt a szendvicsek alapja szintén a bagel, bár azok mégis inkább a hamburgerhez hasonlítanak. A Bajcsy-Zsilinszky úton található Inez Bagel Shopban pedig helyben készült, igazi amerikai hangulatot idéző bagelek várnak ránk.
Kerek alakú, lukas és finom ízű. Na de hogyan készül? A tészta összeállításához lisztre, cukorral, olajra, élesztőre, vízre és egy kis sóra van szükség. A cukros vízben az élesztőt fel kell futtatni. A lisztet a sóval összekeverni, majd a vízzel és olajjal összedolgozni. Az összeállt, rugalmas tésztát ezután letakarva pihentetni, keleszteni kell. Ha megkelt, formázzunk gombócokat és fúrjunk a közepébe lyukat, majd tegyük a tepsire.
Guba Márti
További Gastro magazin cikkek
Kék otellós keszthelyi desszert a Balaton sütije
cukrászok, 2024.09.26.
Megérkezett az Airfryekek új generációja
gastro technológia, 2024.08.05.
Zöld Málna lett 2024-ben Magyarország Cukormentes Tortája
Ország tortája, 2024.08.02.
Magyarország Tortája 2024. - Mákvirág
Ország tortája, 2024.08.01.
így maradhatnak frissek a gyümölcsök
Sajtóközlemények, 2024.07.20.
Portofino Beach Club by Rácz Jenő a Lupán
gastro hangulat, 2024.07.17.
Kóstold körbe a Balatont - 2024
Balaton, 2024.06.18.
Újranyitott az eklektikus Csók Bisztró
Andrássy út, 2024.06.13.
Egyedül étteremben? Tippek, hogy élvezd a saját társaságod
2024.11.28.