A teaszertartás

A teaszertartások hosszan tartanak és szigorú előírások között zajlanak le, ahol a teamesterek minden apró mozzanata egy megfontolt, előre megtervezett lépése a rituális ceremóniának.

A tea a története egy elég hosszú évezredes múltra tekint vissza, ami egyet jelent annyival, hogy rengeteg országba eljutott, így a nemzetek a teaszertartásokat a saját képünkre formálták. A japán kultúrában példának okáért a teázásnak mélyen gyökerező, óriás hagyománya, mindamellett szigorú előírásai vannak, amelyeket minden körülmények között mindenkinek be kell tartania. Nálunk a teázásnak nincsen akkor a hagyománya és nem is jelent különösebb társasági tevékenységet a folyamat, habár társaságban jobban esik elkortyolgatni egy csésze gőzölgő, forró zöldteát.

A nyugati régiókban főként egyfajta gyógymódként tekintenek a teára, esetleg a hideg időben fogyasztjuk, hogy felmelegítsen, vagy mikor betegek vagyunk a kortyolása jól esik a fájó toroknak. Ezzel szemben Japánban a teázásnak saját rituáléja van a teaszertartás személyében. A japánok a teaszertartásról számtalan könyvet írtak már, de mivel egy annyira összetett művelet és olyan sok eszközt vesz igénybe, napestig lehetne mesélni arról, mire ügyeljünk, ebből következik, hogy egyeseknek hosszú évekbe is beletelik, hogy tökéletesítsenek egy-egy mozzanatot, amit a folyamat megkövetel magának.

Mi a japán teaszertartás?

Ha pontosan megszeretnénk határozni a japán teaszertartás fogalmát, akkor azt is mondhatnánk, hogy ez egy olyan kulturális tevékenység, amelynek során bizonyos japán teafajtákat előkészítenek és fogyasztásra elkészítenek. A teaszertartást más néven a „Tea Útja”-ként is szokták emlegetni, és ez az egész egyébként egy tradicionális keretek között lezajló tevékenység. A teaszertartásnak kétféle változata ismeretes, az egyik szencsa, amikor leveles teával foglalkoznak, viszont a szencsánál jóval elterjedtebb szertartás a csado, amely a matcha tea elő- és elkészítését takarja. Két alapvető formáját különböztetjük meg, a nem-hivatalos és a hivatalos teaszertartást.

A csakai, azaz a nem-hivatalos verzió rövidebb, kisebb létszámú és sokkal egyszerűbb és letisztultabb alkalom, ahol az emberek kisebb mennyiségű ételt, esetleg édességet fogyasztanak, az elkészített teák pedig rendszerint sokkal enyhébbek. Ellenben a hivatalos csadzsi sokkal szigorúbb összejövetelt jelent, amely akár négy órán keresztül is tarthat, és együtt jár egy teljes tradicionális japán étkezéssel, édességekkel, erős majd pedig enyhe teákkal.

A teaszertartás története

Az első írásos bizonyíték a teáról, amelyet Soku Nihon Kóki vetett papírra, a 9.századból származik, amikor is Eicsú, egy buddhista szerzetes Kínából visszatérve szencsát készített elő, majd ezt fel is szolgálta a Karaszakiban kiránduló Szaga császárnak 815-ben. Ezt követően 816-ban japán Kinki nevezetű régiójában a császár parancsára teaültetvényeket kezdtek el telepíteni, azonban a tea iránti érdeklődés ezután fokozatos csökkenésnek indult egy jó időre.

Volt egy legenda Kínában, amelynek már több ezeréves története volt a teáról, és eszerint Eicsú idejében az úgynevezett „tégla-tea” számított a legnépszerűbbnek. Ez lényegében a ma is nagyon népszerű csak jelenleg más, „pu-er” néven futó tea, amelyben a tealeveleket egy rögbe sűrítették, majd porrá őrülték és különböző fűszerekkel és növényekkel keverték és ízesítették őket. Így bíztan kijelenthetjük, hogy a teaivás szokása Kínában már sokkal régebben elterjedt volt. Eleinte csak gyógyászati és egészségügyi célokból fogyasztották, később inkább a teaivás örömére tartották meg ezt a mára ikonikusnak számító szokást.

Szen no Rikjú volt a teamester Tojotomi Hidejosi régens alatt, aki nagyban támogatta őt a teáról való írásaiban és a teázási szokások, szertartások terjesztésében, ezzel is erősítve a saját politikai hatalmát és annak növekedését. A nagy hadúr ízlésének befolyásolását és a teázási szokásait a teamester nagyban elősegítette, és igyekezett nyomást gyakorolni rá, ennek ellenére a régensnek megvoltak a maga saját ötletei, amelyeknek a segítségével felhasználta a teázást és ezzel is meg akarta szilárd a hatalmát. Ennek eléréséhez első lépésként megépítette az Arany Teaszobát és megszervezte 1584-ben a nagy Kitanói Teaceremóniát, ezzel is növelve a saját hírnevét és támogatottságát.

Ezidőtájt a tea és a politika között egy igen érdekes szimbiózis alakult ki, azonban a régens hamar rájött, hogy a teamesterének az elképzelései egyáltalán nem egyeznek az övéivel, hiszen a hadúr csak kihasználta a tea átali lehetőségeket arra, hogy még több hatalomra tehessen szert. Ennek okán a kapcsolatuk olyannyira megromlott, hogy a férfi koholt vádak alapján elrendelte a teamester egyik legjobb tanítványának kivégzését, majd egy évvel később megparancsolta a mesternek, hogy kövessen el rituális szeppukot, azaz öngyilkosságot.

Rikjú teamester halála után a tanításai alapján három iskolát is megnyitottak, hogy folytathassák a mester tradícióját, és ez vezetett el ahhoz, hogy a a teaszertartást már iskolánkban is taníthatták, és innentől kezdve egyetlen politikai hátszél sem befolyásolhatta a folyamatot.

Hogyan zajlik a teaceremónia?

A teaszertartás menete igen változó, hiszen a különféle kultúránkban számtalan japán teaszertartás ismert, amelyeknek némelyike nagyon hivatalos és bonyolult, de akadnak meglepően zajos ceremóniák is egyaránt. A teaszertartás menete függ többek között a helyszíntől, a szezontól, az időtől és persze az adott teaiskoláktól is. A csado folyamat példának okáért igen változatos tud lenni, a csadzsi azonban jóval kötöttebb. A hivatalos szertartás, más néven a csadzsi négy részből épül fel; az első részben, vagyis a szertartás kezdetekor összegyűlnek a vendégek egyetlen szobában, és ezeken a szertartásokon egyszerre maximum öt embert vehet részt, őket a házigazda vezeti a teaszobához.

Mielőtt elkezdődne a szertartás a vendégeknek kötelezően meg kell mosni a kezüket és kiöblíteni a szájukat, amely a megtisztulást szimbolizálja. A teaszobában általában található vagy egy kandalló vagy egy szénserpenyő, ami a teavíz forralásához elengedhetetlen kellék. Erre minden egyes vendég vet egy kósza pillantást, majd pedig helyet foglalnak és kölcsönösen üdvözlik egymást, ezt követően pedig könnyű ételeket kerülnek feldolgozásra.

Az első részt a második rész jegyében egy szünet követi, amelyhez a házigazda jellemzően a teaszobához közel lévő kertbe invitálja a vendégeket, amelynek egy gongszó jelzi a végét. A harmadik részben a szertartás fő része következik a sorban, amelynek keretein belül a házigazda sűrű teát szolgál fel. Ez jelenti az teaszertartás fénypontját, és csak a legmagasabb minőségű matcha teákból készíthető a tea igazi esszenciája.

Az előkészítő szobából visszatérve a házigazda egy csészében vendégenként 3 teáskanálnyi matcha port tesz, és ehhez még egyharmad merőkanálnyi forró vizet, amit végezetül elkever a chasennel, a teakeverővel. A tradicionális meghajtást követően az első vendég ihat először a teából, aki papírral letörli azt a részt, ahol ivott, majd átnyújtja a következő vendégnek a csészét, és így jár körbe a tea a szobában.

A japán teaszertartás befejező fázisában, azaz a negyedik részben híg teát kapnak a vendégek, ebben az esetben pedig minden vendég külön teát tudhat a magáénak. Ezek után a szertartás a házigazdája szótlan meghajlásával ér véget, és együtt hagyják el a teaházat.