Az evőpálcika

Ha az ázsiai konyhára gondolunk, van valami, ami mindig az eszünkbe jut, és ez nem más, mint az evőpálcika, amit a ceruzához hasonlóan fogva arra használhatunk, hogy az ételt felcsippentsük a tányérról.

Az evőpálcika – ahogyan azt a neve is mutatja -, egy hosszúkás, az egyik végén vékonyabb, míg a másikon vastagabb pálcika. Az evéshez két azonos hosszúságú pálcikát használunk, amelyeknek a többsége fából készül, de létezik műanyag, bambusz, jádekő, arany, ezüst, sőt még elefántcsont evőpálcika is, bár az utóbbi mára már nem számít trendinek, éppen ezért elenyésző a számuk.

Az evőpálcika természetesen Ázsiában örvend a legnagyobb népszerűségnek, ahol mintegy másfél milliárd ember használja a napi étkezések során. Az evőpálcikának pedig mivel ilyen sokan használják, megvannak a maga illemszabályai, amelyek szerint többek között nem illik rá ételt felszúrni, sem pedig dobverőnek nézni a fogások elfogyasztásához evőeszközként funkcionáló pálcát.

Az evőpálcika múltja

Az evőpálcika főként Kínában, Japánban, Koreában és Vietnámban hagyományos evőeszköz a szilárd élelmiszerek elfogyasztására. Feltehetőleg az ókori Kínából származik, a Sang-dinasztia (i.e. 1600-1100) korából, mivel az akkori feljegyzések szerint ekkor már használták az emberek a kínai konyhában. A pálcika használata ezután az egész kelet-ázsiai régióban elterjedt, de lényegében azokon a területeken volt a legnépszerűbb, ahol nagy volt a kínai befolyás. Az evéshez Kínában még a mai napig is főként 20-20 cm-es pálcikákat használnak.

A kultúránként eltérő evőpálcika

Kultúránként eltérő, hogy milyen hosszú és megjelenésű az evőpálcika. Kínában a kifejezetten hosszabb modellek a kedveltek, Koreában a fémből készült, laposabb verziót preferálják, míg Japánban a rövidebb, kör keresztmetszetű és nagyon hegyes pálcikákkal fogyasztják el az ételeket. Az evésen kívül a pálcikákat főzéshez is használják, a segítségükkel könnyedén, kellemetlen sérülések nélkül bele tudnak nyúlni akár a legforróbb és legnagyobb edényekbe is.

Annak dacára, hogy mára már nyugaton is elterjedt az evőpálcika használata, sokáig lenézték ezt az étkezési módszert, mert a 19. században úgy gondolták, hogy a civilizált, fehér ember csak és kizárólag késsel-villával eszik, így csak a pogány népek vetemedhetnek arra, hogy pálcával költsék el az ebédjüket. Ám a ’70-es években az akkori elnök, Richard Nixon és külügyminisztere, Henry Kissinger diplomáciai tárgyalásokat folytatott Kínával, éppen ezért még a találkozás előtt megtanulták a helyes evőpálcika-használatot.

Az ideális falatok az evőpálcikához

Az evőpálcikákat kifejezetten az ázsiai konyha ételeihez és igényeihez szabták, ahol egyetemesen igaz, hogy kisebb adagban szervírozzák az ételt, mint a nyugati étkezési formák esetében. A pálcikák rendeltetésükhöz híven arra alkalmasak, hogy kisebb falatokat csippentsünk fel velük a tányéról, így teljesen kivitelezhetetlen, hogy gyorsan és nagy adagokban tömjük magunkba az ételt. Az egész úgy van kitalálva és kialakítva, hogy pontosan az ideálig mennyiségű adagot fogyasszuk egyszerre. A kisebb adagokat könnyebb és energiatakarékosabb gyorsan megfőzni, a pálcikák pedig ennél fogva ideálisak az elfogyasztásukhoz, éppen ezért is használják Ázsiában napi szinten. A pálcikák hatalmas népszerűségnek örvendenek, és sokszor pontosan emiatt készítenek kisebb adagokat például a vasárnapi ebédhez, hogy az étel a pálcikához idomulva váljék elfogyaszthatóvá.

Ázsiában a családi étkezéseket az jellemzi, hogy egy nagy, közös tálat tesznek ki az asztal közepére, így a család tagjai ki-ki a maga részét a saját pálcikájával az asztal közepén lévő edényből a tányérjára adagolja. Ez is az egységet mutatja, hogy mennyire összetartó egy család, és mennyire harmonikus közösségi életet élnek.

Ázsiában ismert egy legenda is a pálcikával kapcsolatban. A mendemonda szerint a pokolban mindenki túl hosszú evőpálcikát kap, amikkel képtelenek felcsippenteni az ételt, és ennek okán folyamatos éhezésre kényszerülnek, ezzel is megbűnhődve a bűneikért. A mennyországban ezzel szemben mindenki jóllakik és a pálcikákkal egymást etetik, ezzel is jelképezve a jókedvet és békét.

Az evőpálcika-etikett

Az evőpálcika használatával kapcsolatban rengeteg szabály ismert és az Ázsiába érkezőktől el is várják ezeknek a szabályoknak a betartását. Először is nagyon fontos, hogy a pálcikát nem használjuk zajkeltésre, figyelemfelkeltésre vagy gesztikulációra, tehát nem kezdünk el vele eszeveszettül mutogatni még akkor sem, ha egy kedves ismerősünket pillantjuk meg és integetünk neki a kezünkben a pálcával, vagy ha meglátunk valami meghökkentőt, amire az előttünk ülő figyelmét fel szeretnénk hívni. Illetlenség játszani a pálcikával vagy vele más tárgyakat mozgatni.

Akármennyire nehéz is eleinte a dolgunk, még ha nem is tudjuk már kezdettől fogva profi szinten használni a pálcikát, semmi esetre sem szabad az ételt rá felszúrva elfogyasztanunk. A pálcikákat használaton kívül vízszintesen, egymással párhuzamosan illik letenni a tányérra vagy a külön erre kitalált pálcikatartóra. A pálcikatartó lehetővé teszi számunkra a pálcika vízszintes elhelyezését az asztalon úgy, hogy a hegye nem találkozik az asztallappal.

A pálcikákat használaton kívül nem szabad a rizsbe vagy a tésztába szúrni, hogy a vége felfelé álljon, mert az ilyen pozícióban lévő tárgyak a füstölők kinézetére hajaznak, amiket Ázsiában a temetések alkalmával gyújtanak az emberek, tehát a gyászt jelképezik.

Kínában elfogadott, hogy a rizses csészét az emberek a szájuk elé emeljék és a pálcika segítségével gyakorlatilag a szájukba lapátolják az ételt. Ebben az esetben nem a rizsszemeket próbálják meg összefogni, hanem a pálcika végeit egymás mellett, lehetőleg szinte párhuzamosan helyezve úgy használják, mint egy lapátot. Kínában ételt is át lehet adni közeli hozzátartozónak a pálcikával, ezt a gyakorlatot kifejezetten idősebbek és gyerekek irányába illik alkalmazni.