Az indiai paneer sajt

-
gastro érdekesség, 2021.12.06.

Az indiai paneer sajt

A sajtok bizonyos ételek fő összetevőiként is szolgálhatnak, éppen ezért nem véletlen, hogy a legtöbb háztartásban és étterem konyhájában megtalálhatóak. Sokszor a kultúra is befolyásolja azt, hogy milyen típusú sajtot fogyasztunk, Indiában például a paneer sajt bír nagy befolyással.


Az indiai konyha legzseniálisabb és formabontóbb fogásai a húsmentes ételek, amibe a házi sajt, vagyis a paneer is beletartozik, hiszen ebből is számtalan főételt készítenek. Ez a savósajt hasonló eljárással készül, mint például a túró, csakhogy azzal ellentétben keményebbre préselik, ezáltal a természetes, lágy, tejes ízhez egy egyáltalán nem zavaró rágós állag is társul.

A paneer sajt

Egyes legendák szerint a sajtot egy arab nomád ember fedezte meg, amikor tejjel töltött meg egy nyeregtáskát, hogy azt fogyassza az úton, ameddig keresztüllovagol a sivatag száraz, meredek buckáin. Több órányi lovaglás után megpihent, hogy a szomját oltsa, és feltűnt neki, hogy a tej sápadt vizes folyadékká vált, amelyben szilárd fehér darabokban vált ki a sajt. A nyeregtáska egy fiatal állat gyomrából készült, ami egyfajta magolvasztó enzimet tartalmazott, így ez az anyag, a forró nap és a ló vágtató mozgása azt eredményezte, hogy a tej aludttejjé és savóvá váljon – ekkortól beszélhetünk a sajt világra jöveteléről.

Az indiai sajtnak is nevezett paneer puha sajtfajta. Könnyedén elkészíthető odahaza, bár a piacokon is könnyen beszerezhető. Ez egy igen sokoldalú élelmiszer, amelyet az indiai szubkontinensen gyakran használnak prémium ételek receptjeinek elkészítéséhez, amelyek azonban nem egyenértékűek a vegetáriánus ételekkel.

Az indiai paneer sajt egy nagyon ízletes sajtféle, ami rendkívül jól működik szószos közegben, csirke helyett, spenóttal fogyasztva, de serpenyőben megpirítva és grillezve is csodákra képes az ízlelőbimbóinkkal. Nagyon fontos, hogy egy igazán jó paneer sajt elkészítéséhez igazi tejre van szükség, nem pedig dobozosra, nem zsírcsökkentett, hanem lehetőleg házi, valódi, zsíros tejre. Ez felül pedig csak egy szűrőre, egy laza szövésű konyharuhára és valamilyen savra van szükség, ami kicsapja a tejet – ez lehet citromlé vagy ecet is -, és neki is láthatunk a házi készítésű paneer sajtnak.

A paneer sajt elkészítése

Hozzávalók:

  • 2 liter tej
  • 6 ek citromlé

A tejet forraljuk fel, majd vegyük alacsonyra a lángot. Adjuk hozzá a citromlé felé és lassan kevergetve melegítsük tovább. Ahogyan elkezd kicsapódni a savó, lassan és fokozatosan adjuk hozzá apránként a citromlé maradékát. Amikor már jól láthatóan elkülönül a zöldes, áttetsző folyadék és a túrószerű morzsalék, akkor egy tál fölé szűrőt helyezünk, amint aztán kibélelünk egy konyharuha segítségével.

Ebbe öntjük bele a fazék tartalmát, majd hagyjuk lecsöpögni. A fennmaradt sajtot bebugyoláljuk és alaposan bekötözzük, kis tálba tesszük, ráteszünk egy másik tálat, arra pedig valamilyen súlyt helyezünk. Így tesszük a hűtőbe, ahol pihenni hagyjuk 1-3 órán keresztül, attól függően persze, hogy mennyire szeretnénk lágy állagú sajtot fogyasztani.

Vogel Krisztina

Tetszett a(z) Az indiai paneer sajt magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Az indiai paneer sajt magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Gastro magazin cikkek

3 új degusztációs menüsor az Újváros Bisztróban: innen, onnan és mindenhonnan

Három új, tematikus degusztációs menüsort vezetett be az Újváros Bisztró (Szarvas), Békés megye első Michelin Bib Gourmand-ajánlott étterme. Az „Innen”, „Onnan” és „Mindenhonnan” elnevezésű ételsorokat Piltz Zoltán séf álmodta meg, a helyi alapanyagok tiszteletére, valamint a magyar konyha újraértelmezésére és a nemzetközi ízvilág bemutatására építve.

menüvariációk, 2025.05.22.

Balaton Fagyija 2025.

A Balaton Fagyija választás nem csupán egy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő verseny, hanem a minőségi kézműves fagylaltok ünnepe. A szakértő zsűri több mint 30 egyedi és izgalmas fagylaltkreációt kóstolt meg, hogy kiválassza a régió legkiemelkedőbb ízét.

Balaton, 2025.05.20.

Chef Market felvásárolta a Culinaris-t

A Chef Market Zrt., Budapest és Pest megye piacvezető HoReCa nagykereskedője újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: megvásárolta a Culinaris Wholesale nagykereskedelmi üzletágát, valamint a Culinaris három kiskereskedelmi egységét is.

gastro érdekesség, 2025.05.16.

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál, Siófokon

A gluténérzékenységgel, cöliákiával vagy más ételallergiával élők számára a nyaralás sokszor nem a gondtalan pihenésről, hanem az állandó kockázatkerülésről szól. Még ma sem gyakori Magyarországon az olyan vendéglátóhely, ahol nemcsak a kínálat „mentes”, hanem valóban a konyha is. Most a Balaton partján emeli magasabb szintre a „free-from” étkezést egy új kezdeményezés.

éttermek, 2025.05.09.

Pesti István 10 éve Tatán, a Platán Gourmetben

Idén 10 éve lesz, hogy Pesti István megérkezett Tatára. Akkor még szinte elképzelhetetlen volt, hogy vidéki étterem valaha Michelin csillagot kap. A Platán ma már több vendéglátóipari egységet takar: udvarházat, bisztrót és fine dining éttermet is. Óriási büszkeség, hogy a fine dining stílust képviselő Platán Gourmet két éve, amikor a Michelin kalauz végre a hazai vidéki helyeket is górcső alá vette, azonnal 2 csillagot érdemelt. A tízes évforduló apropóján visszatekintünk Pesti Istvánnal, miért volt jó döntés, hogy a séf szakmát választotta.

chef, 2025.05.07.

Indul a 2025-ös szezon a White Raven Skybarban

Megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven – számos látványos és ízletes újdonsággal. Az ősz közepéig nyitva tartó hely új signature koktélokat, prémium alapanyagokra épülő, kibővített menüt, exkluzív pezsgőpremiereket és még hangsúlyosabb zenei élményt kínál a vendégeknek.

éttermek, 2025.05.06.

A rizsfőzés tudománya

A japán konyha egyik legalapvetőbb eleme a rizs. A NOBU éttermek világszerte híresek precizitásukról és letisztult ízvilágukról, amelyek középpontjában gyakran a tökéletesre főzött rizs áll. De mitől lesz tökéletes egy tál japán rizs? Schreiner Gábor, a budapesti NOBU executive chefje mesélt a rizsfőzés tudományáról és filozófiájáról.

receptek, 2025.04.30.

"narrow"
Gear.svg