Kék otellós keszthelyi desszert a Balaton sütije
cukrászok, 2024.09.26.
A japán étrendre nagyon jellemzőek a tésztaételek, mint például az udon is, amely a japán konyha sűrű búzalisztből készült tésztája.
A japánok a tésztát többek között a rizs helyettesítésére is fogyasztják, a középkorban pedig igen gyakran készítettek gombócokat nem másból, mint hajdina lisztből, és a fogás fő alkotóelemét, a gombócot megfőzték vagy parázson sütötték meg. Az udont általában melegen, tésztalevesként, legegyszerűbb formába, kake udonként tálalják, enyhén ízesített kakejiru nevezetű húslevesben, amely dashiből, szójaszószból és mirinből összeálló alkotóelemeivel csábítja el az ízlelőbimbóinkat, meghintve egy csipetnyi vékonyra vágott vöröshagymával az étel tetején.
A japán konyháról mindenki tudja – még az is, aki nem igazán rajong az ízvilágért -, hogy a rizs mellett elég sok tésztafélét ismertettek meg a világgal és a fogyasztókkal. Ilyen a szóban forgó udon tészta is, ami egy igen vastag, jellemzően 2-4 mm vastagságú és igen rágós is.
Az udon búzalisztből készül és olyan nagy kultusza van a szigetországban, hogy szinte már a japán konyha egyik alapkövének számító étel. Ez a fajta tészta vastagabb még az ugyancsak híres japán soba tésztánál is, fehér színnel bír és az állagát tekintve is sokkal rágósabb fajtársánál, ám a vastagsága és keménysége az adott régió főzési technikájától és ízlésvilágától függően igen változékony Japánban.
Az udont leggyakrabban tésztalevesekben használják fel, amelyeknek van hideg és meleg variációja egyaránt, ám a fogyasztását tekintve a tradicionális evőpálcika kerül előtérbe, amivel az étkezés lebonyolítható.
Mint sok más étel esetében, úgy az udonéban is sok pletyka és történet kering a nagyvilágban. Az egyik mendemonda szerint például i.e. 1241-ben egy buddhista szerzetes, Enni, meghonosította Japánban a malomipari tevékenységet. Ennek köszönhetően a különböző gabonafajtákból készült lisztet felhasználták többek között tésztakészítésre, mint például az udon vagy a soba esetében. Ezután a malomipar rohamosan terjeszkedni kezdett Japánban, és az Edo-korban a vastag, búzalisztből készült tésztát egységesen az udon néven emlegették.
Egy másik sztori szerint, ami a Nara-korig vezethető vissza, egy japán nagykövet Kínába látogatott, ahol 14 tésztaverzióval ismertették meg. Az egyik a szakubei volt, amely a Sin Szendzsi Kjó nevezetű szótárban muginavaként volt feltüntetve. A muginavából megannyi japán tésztát eredeztetnek, csakhogy mégis a Sin Szendzsi Kjóban a muginavát búzából és rizslisztből készítették.
Egy harmadik szóbeszéd szerint a japánok úgy tartják, hogy az udon eredeti neve konton volt, amelyet búzalisztből készítettek, és édes töltelékkel tömték meg a belsejét.
Hozzávalók:
Mivel egy összetett ételről van szó, annak ellenére, hogy nem igényel annyira sok hozzávalót, így nem véletlen, hogy gyakran csempésznek bele extra összetevőket, valamint különböző húslevekbe teszik a tésztát, hogy más ízhatást érhessenek el ezzel a manőverrel.
Az elkészítés részeként egy tálban összekeverik az összetevőket, a sót, a vizet és a búzalisztet. Összegyúrják a keveréket addig, amíg egy gombócot nem tudnak belőle kialakítani. Ezek után a tésztagombócot egy nejlon zacskóba helyezik, és benne hagyják egészen addig, amíg a tészta meg nem emelkedik.
Miután a tészta megemelkedett, kiveszik a zacskóból, majd egy tökéletes kör vagy négyzet formát formálnak belőle. Erre a japán szakácsoknak egy speciális eszköz áll a rendelkezésére a minél könnyebb elkészítés érdekében, amit követően a tésztát vastag csíkokra vágják, végül pedig ezeket a tésztacsíkokat megfőzik és tálalják.
Vogel Krisztina
További Gastro magazin cikkek
Kék otellós keszthelyi desszert a Balaton sütije
cukrászok, 2024.09.26.
Megérkezett az Airfryekek új generációja
gastro technológia, 2024.08.05.
Zöld Málna lett 2024-ben Magyarország Cukormentes Tortája
Ország tortája, 2024.08.02.
Magyarország Tortája 2024. - Mákvirág
Ország tortája, 2024.08.01.
így maradhatnak frissek a gyümölcsök
Sajtóközlemények, 2024.07.20.
Portofino Beach Club by Rácz Jenő a Lupán
gastro hangulat, 2024.07.17.
Kóstold körbe a Balatont - 2024
Balaton, 2024.06.18.
Újranyitott az eklektikus Csók Bisztró
Andrássy út, 2024.06.13.
Egyedül étteremben? Tippek, hogy élvezd a saját társaságod
2024.11.28.