Gofri

Az igazi gofrira azt mondják, hogy a legjobb street food étel, ami valaha is létezett a világon, és persze a sokszínűségének, nem pedig csak az ízének köszönhetően fogyasztják annyian, ami nem is csoda, hiszen a gofri története nagyon régre nyúlik vissza.

A gofri története egy olyan régi história, hogy igazából senki sem emlékszik a háttérelemekre, és az emberek nem tudják megnevezni a finom cukrásztermék nagyszerű receptjének pontos dátumát és helyét sem. Ez azonban nem gátolhatja meg a történészeket abban, hogy kutassanak a lehetetlen, ismeretlen nyomok után, ami természetesen a gofri eredettörténetére is igaz állítás. Az igazi gofri berobbanása aznap kezdődött, amikor megjelent az első igazi gofri készítő és általa az egész világon ismertté és népszerűvé vált az édesség.

De mi is az a gofri?

A gofri egy maradéktalanul összetákolt édességnek indult, mára azonban nemhogy a kulináris világ egy nagyon fontos eleme lett, hanem sokkal inkább egy magának saját világot teremtő desszertféleség, ami rengeteg ínyenc rajongót tudhat a háta mögött. A gofri régebb óta van az emberiséggel, mint azt gondolnánk, amit a körülötte zajló felhajtás is méltán bizonyít. Ez a hatalmas tömegkedvenc édesség pedig valójában egy rácsos tészta, amelyet vaslapok között kell megsütni – vagyis gofrisütőben -, majd különböző szószokkal, féltétekkel ízesíteni. Sós és édes verzióban is egyaránt fogyasztható, azonban Magyarországon elsősorban a habos krémmel díszített változat az, amit a legtöbben előszeretettel elkészítenek a konyhájukban.

Az olyanok is egyre elterjedtebbek, amik fagylalttal, gyümölcsökkel, különböző csonthéjas vagy épp csokis reszelékekkel vannak meghintve, illetve a pillecukor is elő-előfordul már az utcai árusoknál a gofrik tetején. Mivel maga a tészta is nagyon finom, így a desszert tulajdonképpen nem igényel különösebb időráfordítást vagy valami plusz ízfokozót, hiszen önmagában is maradéktalanul kielégíti az édesség iránti igényünket.

A gofri eredete

A feljegyzések szerint már a 10. században készítettek gofrit, vagyis az édesség elődjét, ám az általánosan igaz mindkét változatra, hogy két forró vaslap között kell sütni a tésztát. Valószínűleg régebben még nem volt rácsos a formáját tekintve, de az ifjabb Pieter Brueghel festménye, a Farsang és a Böjt csatája azt bizonyítja, hogy a 16. században már igenis a rácsos mivoltában fogyasztották az emberek, és nem csak az otthonaikban készítették el az ízletes nyalánkságot, hanem az utcai árusoktól is megvásárolták, elsősorban a vallási ünnepek alkalmával, így pedig nem is véletlen, hogy a legrégebbi street food ételként emlegetik.

Akkoriban már kelt tésztából készítették, édesebb kenyértésztából, amit tovább ízesítettek fűszerekkel, a sütőporos ma a leginkább ismert és elterjedt változata pedig egy egészen új keletű formula, ami egy igen jó konyhatechnológiai megoldásnak bizonyult. Belgiumban napjainkban a legnépszerűbb gofri a brüsszeli téglalap formájú, könnyebb, ropogósabb, nálunk pedig a sütőporos és az élesztős gofri fogyasztása a legjellemzőbb.

Egyes feltételezések szerint azonban már az ókori Görögország lakói, valamint a németek is sütöttek gofrit. Vannak olyan források, amik azt jelzik, hogy a gofri eredetét tekintve a 13. századból származhat, amikor is csak a nemesi születésűek engedhették meg maguknak a desszert fogyasztását, mert úgy, mint sok más termék, úgy a gofri is luxuscikknek számított. A finomságot régebben még nagyon költségesnek vallották, aminek az előállítása sokszor kétszer annyiba került, mint a hozzá szükséges hozzávalók, ezért nem verték annyira nagy dobra a gofrit, ami ennek okán akkoriban nem terjedt el az egész világon, hanem csak váratott magára a világhírnév elérése.

Mindenesetre a legtöbb forrás szerint az étel eredete valóban az ókori görögökig nyúlik vissza, akik szerették a sült tésztát, így előszeretettel készítettek forró vaslapok között ostyákat. A mendemonda kapcsán ezután hatalmas az űr, hiszen sokáig nem lehetett hallani semmit a gofriról, ami azt bizonyítja, hogy akkoriban talán tényleg csak a nemesség fogyasztotta. A belga cukrászok, akik az egyéb finomságok készítéséből megmaradt maradékokat igyekeztek felhasználni azért, hogy semmi se vesszen kárba és ne jellemezze őket a mértéktelen pazarlás, kisütötték a megmaradt tésztát – ekkor csillant fel némi remény arra, hogy valaki a kezébe veszi a gofri receptjének hányattatott sorsát.

A vaslapok mintázatának lenyomatába végül mézet csorgattak, majd így árusították a nyalánkságot. A talán nálunk is közismert, eredeti „wafel” név is ehhez a történethez vezethető vissza, hiszen a szó a méh lépet takarja. Az 1964-es világkiállítás kapcsán végül a brüsszeli verzió eljutott Amerikába, ahol elsősorban reggeliként vált népszerű étellé, pontosabban a szalonnás-juharszirupos verziójában

Az élesztős gofri elkészítése

Hozzávalók:

• 2,5 dl langyos tej
• 1,5 dkg friss élesztő
• 20 dkg liszt
• 2 tojás
• 8 dkg lágy vaj
• 2,5 evőkanál barnacukor
• 1 kávéskanál őrölt fahéj
• csipet só

Az élesztőt a langyos tejbe morzsoljuk, majd hozzáadjuk a cukrot és 5-10 perc alatt felfuttatjuk. A lisztet keverőtálba szitáljuk, hozzáadjuk a puha vajat, a tojásokat, egy csipet sót, a fahéjat, majd a felfuttatott élesztőt is hozzáadva simára dolgozzuk a masszát robotgép segítségével. Langyos helyen, konyharuhával lefedve kb. 35-40 percen át kelesztjük. Lágy, kissé ragacsos, de formázható kelt tésztát kapunk, amiből kis golyókat formázunk, forró gofrisütőbe tesszük, és szép pirosra, ropogósra sütjük, majd tetszés szerint különböző feltétekkel gazdagítva fogyasztjuk.