Szerencsesüti, a szerencsehozó édesség

-
gastro érdekesség, 2021.09.01.

Szerencsesüti, a szerencsehozó édesség

Az édes falatkákba zárt üzenet a hiedelem szerint az adott pillanatban fontos tanácsként is szolgálhat a számunkra. Nem mellesleg a szerencsesüti a keletiek régi hagyományos édessége, ami világszerte ismert és olyan klisés bölcsességek is megtalálhatóak benne, mint a „Nincs az a probléma, amit meg ne lehetne oldani!”.


Bár a szerencsesüti desszertnek számít, mégis meghazudtolja ezt a mivoltát, hiszen hiába finom akkor is csak egy aprócska falatka, és leginkább a benne elrejtett üzeneteknek van meg a varázsa és a nagyobb jelentősége az emberek számára. A kis cetlire írt idézetek, ugyanis egyfajta tanácsként funkcionálnak, illetve sugallatként, amely az adott pillanatban nekünk szól, és amelyet meg kellene, hogy fogadjunk egy bizonyos életszituációban. Az üzenetet jelentéseit pedig nekünk kell megfejteni, hiszen csak mi tudhatjuk azt, hogy az életünk melyik területén szolgál tanácsként. A tanács mindenesetre működik, csak ki kell próbálni!

A szerencsesüti története

A szerencsesüti a származásának idejéről és helyéről, mint sok minden más ételről ellentmondásos történetek keringenek a nagyvilágban. Az egyik szóbeszéd szerint például a kínai harcosoktól eredeztethető a sütemény, akik sikeres szerveződések egyik eszközeként tekintettek a süteményekbe rejtett üzenetekre. Ebben a történetben a tészta állaga sem mindegy, mivel kimondottan lótuszdiópasztából készült, mivel a mongolok, akik akkortájt uralták Kínát, nem szerették az ízét Egy másik mendemonda szerint Amerikában kezdett elterjedni egy bevándorló kínai által, és akkor lett nagy sikere, amikor utánozni kezdték a munkásságát, mígnem világszerte híre ment az édességnek.



Egy harmadik sztori szerint Japán a származás forrása, pontosabban a sintoista szentélyek, ahol az évforduló ünnepségek alkalmával az újévi szerencsekívánságokat csomagolták ezekbe a süteményekbe. A legendák sorai között Jung neve is felbukkan, mint aki a szerencsesüti napjainkban való elterjedésének forrása lehet, kiegészítve azzal a megjegyzéssel, hogy ő nem szerencse jóslatokat szándékozott belecsomagolni, hanem Konfucius bölcsességeit.

A szerencsesüti rejtélye

A kínai tradíciók szerint, ha feltörjük az apró, hold alakú, ropogós sütit, elolvashatjuk a benne található üzenetet, ami lehet rövid jókívánság, bölcsesség, hasznos tanács, vagy szerencsét hozó gondolatsor. A világon már mindenki hallotta szerencsesütiről, bár nálunk Magyarországon nem különösebben elterjedt ez a szokás, de Amerikában és Kanadában be sem lehet fejezni egy kínai étteremben elfogyasztott ebédet szerencsesüti nélkül. Sokszor nem is az íz a lényeg, hanem a benne található kis papíron elrejtett szerencsét hozó üzenet, azaz az a bölcs mondás, ami irányadóként szolgálhat a sütemény tulajdonosának a jövőjét nézve.



Sokan úgy gondolják, hogy az egész szerencsesüti történet a kínai konyhához köthető, de egyes állítások alapján, az 1990-es évekig nem is vitték el Kínába a receptúrát, és csak utána reklámozták úgy, mint az „eredeti amerikai” szerencsesüteményt, ám mások úgy vélik, hogy eredetileg Japánból származik. Vannak, akik a legendáktól elrugaszkodva, a tények talaján állva nem foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a szerencsesütihez a kínai éttermekben juthatunk hozzá a legkönnyebben, úgy gondolják, hogy a származását tekintve ez a különleges és egyedi édesség eredetileg Japánból való, ahol tsujiura senbei néven ismeretes. Egy 1878-as könyvben olvashatjuk a tsujiura senbei elnevezést, és a képen felismerhető a kis hold vagy „C” alakú süti, ez a könyv pedig az első írásos forrás az édességről.

Az o-mikuji senbei elnevezéssel is szokták illetni a szerencsesüti, ez pedig az shinto szentélyekben egy kis összeg ellenében húzható szerencsehozó papírcsíkok a neve. Kyotoban több száz ilyen templom található, rengeteg régóta fennálló szerencsesüti készítő és áruló üzlettel egyetemben. Különösen a Fushimi Inari nevű shinto templom mellett feltűnő a rengeteg, generációk óta szerencsesütivel foglalkozó családi sütödék sokasága. A feltalálójának egy Hagiwara Makoto nevű személyét tulajdonítanak, aki Japánból Amerikába költözött építész volt, és aki a san franciscoi Golden Gate Park Japanese Tea Garden-jét tervezte és vezette egészen a haláláig. Hagiwara sütije nagyon gyorsan rendkívüli népszerűségre tett szert, ezért nagy mennyiségben kezdte el gyártani őket, és hamarosan már a kínai és a japán éttermekben és kaphatóvá vált. Pearl Harbor után, amikor az amerikai japánokat koncentrációs táborokba vitték, a kínai éttermeknek nem maradt konkurenciájuk, és köztudottan ezért azóta is Kínával társítják az emberek a szerencsesüti eredetét és keverik össze az amerikai származás eshetőségével.

A szerencsesüti elkészítése

Tojásfehérjét kemény habbá keverjük, ezek után pedig cukrot adunk hozzá. Vajat, vaníliát, sót, a végén pedig lisztet keverünk hozzá. Sütőporral bélelt tepsire, körülbelül 7 cm átmérőjű, leheletvékony köröket formálunk a kanállal, majd 180 fokra előmelegített sütőben, körülbelül 5 percig sütjük. Az előre megírt, félbehajtott, kis cetliket még melegen tesszük a tésztakorongokra, majd a köröket óvatosan kettéhajtjuk, amit még egyszer megismételünk.

Népszerű szerencsesüti üzenetek

  • Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és sokkal okosabb, mint véled.
  • Ne félj megtenni a nagy lépést!
  • Egy románc vár rád a jövőben.
  • Ragadd meg a lehetőséget, ami előtted áll.
  • Ha őszintén vágysz a boldogságra, tanulj meg uralkodni a gondolataidon.
  • Gyönyörű vagy.
  • Légy az, aki akkor voltál, amikor az akartál lenni, ami most vagy!
  • Soha nem szégyen önmagadat adni. A színészkedés olykor hiábavaló küzdelem.
  • Ne alkudj meg azért, hogy segítséget nyújthass másoknak, mert ez mindenki hátrányára válhat.
  • Holnap majd új nap virrad, új lehetőségekkel.

Vogel Krisztina

Tetszett a(z) Szerencsesüti, a szerencsehozó édesség magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Szerencsesüti, a szerencsehozó édesség magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Gastro magazin cikkek

A rizsfőzés tudománya

A japán konyha egyik legalapvetőbb eleme a rizs. A NOBU éttermek világszerte híresek precizitásukról és letisztult ízvilágukról, amelyek középpontjában gyakran a tökéletesre főzött rizs áll. De mitől lesz tökéletes egy tál japán rizs? Schreiner Gábor, a budapesti NOBU executive chefje mesélt a rizsfőzés tudományáról és filozófiájáról.

receptek, 2025.04.30.

Magyarország étele 2025

Díjazták az év legjobb magyar ízeit a Magyar Gasztronómia Napján. A „Magyarország étele 2025” címet idén is szakácsverseny döntötte el, mellette innovatív desszertek, falusi vendégasztalok, pálinkák, koktélok és vendéglátóipari tanulók is versenyeztek.

gastro TOP listák, 2025.04.29.

Háromfogásos ebédmenü a VIRTU Restaurantban

VIRTU Restaurant április 28-tól ugyanis elindítja „Ebéd a felhők felett” nevű ajánlatát, amely egy hónapon keresztül kínál kedvezményes, háromfogásos ebédmenü lehetőséget az első 10 asztalfoglalónak hétköznaponként, ebédidőben.

éttermek, 2025.04.29.

Angyalhaj csokoládéból fagylalt

A dubaji csoki őrület után idén tavasszal a rózsaszínű angyalhaj csokoládéért rajonganak magyarok tömegei. Jakabfi Dávid patissier pedig rögtön fagylalt formába öntötte a megjelenésében és ízvilágában is egyedi édességet. A puncsból, ruby csokiból, pisztáciából és török vattacukorból készülő fagyit már most annyira imádja mindenki, hogy sorok állnak érte Nagykanizsán.

gastro érdekesség, 2025.04.20.

Londoni városnézés egy guruló cukrászdában

Ha azt hitted, Londonban már mindent láttál, biztosíthatlak, hogy nem így van. A Brigit’s Bakery ikonikus emeletes busza egy guruló cukrászda, ami nemcsak a látványról, hanem a gasztroélmányről is szól: miközben elhaladsz a Buckingham-palota, a Big Ben és a London Eye előtt, egy finom eperlekvárba mártott scone-t majszolsz, miközben illatos Earl Grey gőzölög a kezedben.

gastro érdekesség, 2025.04.15.

Elkészült Budapest kürtőskalácsa

Budapest kürtőskalácsa olyan, mint maga a főváros: sokszínű, zöld, nagyvilági. A kürtőskalács reneszánszát éli a turisták körében, de a készítők szerint most új szintre lép a minőség. Ez a kürtőskalács elsősorban a budapestieknek készült. A Szent István Bazilikánál bárki megkóstolhatja a különleges desszertet.

gastro érdekesség, 2025.04.11.

Munk Tamás

A séf, akit ugyanúgy inspirál az üres tányér, mint a hófehér festővászon.

gastro személyiségek, 2025.04.07.

"narrow"
Gear.svg