Limonádé, a nyár ősi itala

Az őskorban még nem sejthették az emberek, hogy micsoda felfedezéssel bővült a konyhájuk receptkönyve.

Víz, cukor, citrus – ennél egyszerűbb ital receptúrát aligha ismerhetünk. A klasszikus szentháromság pedig a sokak által ismert limonádét takarja, ami a nyári nagy hőségben páratlan frissítő és nélkülözhetetlen vitamin és folyadék forrás lehet fogyasztójának.

A limonádé alkotóelemei már annyira alap dolognak számítanak, hogy általában nem is fordítunk különösebb figyelmet az elkészítésére. A hozzávalók tekintetében nehéz szabályokról és arányokról beszélni, mert ez egy teljesen szubjektív dolog; ki a savanykásabb, ki az édesebb íz felé hajlik, és míg egyesek szénsavas vízzel vagy szódával, mások jéggel vagy épp anélkül kortyolják. A limonádé története elég messzire, egészen az őskorig nyúlik vissza, hiszen már az ősemberek is foglalkoztak a zöldségek és a gyümölcsök facsarásával, ami egészen napjainkig az igazi limonádé alapját képezi. A limonádé pozitívuma, hogy az előállítása igen olcsó, egyszerű és nem legutolsó sorban gazdaságos is.

A limonádé története

Az őskorban még nem sejthették az emberek, hogy micsoda felfedezéssel bővült a konyhájuk receptkönyve – habár a tűz vagy épp a parittya felfedezése mellett ez csak egy porszem volt a gépezetben. Európa partjaira azonban csak később, a 11. században sodorta partra az áramlás Ázsiából, a keresztes lovagok közreműködésével, a középkorban pedig már nem számított ritkaságnak a citromos hűsítőt szürcsölő lakosság látványa.

A limonádé első kereskedelmi sikerét Egyiptom zsebelhette be, mert a cukrozott, citromos elegyű vizet nagy mennyiségben kairói kereskedők kezdték el palackozni, és beindítani az export kereskedelmet a 13. század során. Ám az olaszok sem tétlenkedtek, 1650-ben különösen nagy népszerűségre tett szert a citromos frissítő, miután sikerült olyan citromfákat nevelniük, amik kiállták az időjárás próbáját és lédús gyümölcsöket termeltek. Ezek után nem véletlen, hogy Rómában mindenki rákapott az újfajta, savanykás üdítő újító, formabontó ízére.

Az Olaszországba látogató franciák is felfigyeltek a limonádéra, és természetesen féltékenyek lettek a pofonegyszerű, mégis praktikus és finom receptúrára, ezért magukkal vitték az ötletet, és hamarosan Párizs utcáit is rendszeresen ellepték a limonádét árusító bódéskocsik. Talán ennek köszönhetően a 17. században Párizsban divatossá vált a limonádé fogyasztása, és sokan már nem az ízéért vagy a forróságban való felfrissülésért, hanem pusztán a trend kedvéért vásárolták és fogyasztották. Akkora sikere lett, az akkor már szódavízzel és mézzel is megbolondított italnak, hogy létrehozták az első szakszervezetet is azok részére, akik az üdítők árusításából keresték a kenyerüket.

Magyarországon Jedlik Ányos hungarikumnak számító szikvízének elterjedése nagyban elősegítette a limonádé megismerését és megszeretését, ami meghozta hazánkban is az üdítő méltán megérdemelt népszerűségét, elérve ezzel azt, hogy ott szerepeljen minden valamire való italkínálatban. Az 1800-as években beindult a gyümölcsből készíthető szörpök gyártása, és végül a szóda elterjedésével Magyarországon is jellemzővé vált a limonádé fogyasztása.

Honnan származik a limonádé név?

A név eredete a francia limonade és az olasz limonata szóból képzett alak, a francia limon illetve az olasz limone szavakból származik. A limonádé a német limonade átvételén alapszik, amit a csokoládéhoz hasonlóan ékezetekkel láttak el, hogy a magyar ábécéhez igazítsák.

A limonádék a világ körül

Nagyon sokféle limonádé létezik a világon, ami annak köszönhető, hogy nem csak minden embernek, de az országokban is teljesen más rend uralkodik, mindenkinek más az ízlése, minden nemzet másfajta beállítottságú. Angliában például a házi limonádé készítésekor szokás málnát, szedret vagy más bogyós gyümölcsöt is kis mennyiségben hozzáadni a citromléhez, míg Egyiptomban inkább mindössze csak citromlevet és cukrot tesznek a vízbe. Indiában megszokott, hogy gyömbért is adnak a citromléhez, és néha még a sáfrány, a fokhagyma és a kömény is rajta szerepel a listájukon. Vietnámban specialitásnak számít a sós lime, azaz a chanh muoi. A só kivonja a gyümölcsből a nedvességet, a nedvesség pedig feloldja a sót, így egy savanyú-sós, lime-ízű folyadék keletkezik. Az izraeli variációt eredetileg egy reklámkampányhoz találták ki. Négy citrom levéhez egy nagy marék mentalevelet tesznek, sok jéggel, ízlés szerint cukrozva vagy édesítőszerezve.