Kenyér világnapja - Október 16.

-
világnapok, 2021.10.16.

Kenyér világnapja - Október 16.

Nem túlzás azt állítani, a kenyér volt mindig is a világ legfontosabb élelmezési cikke, és ez tart a mai napig.


Október 16-án ünnepeljük azt a terméket, amely az Újkor kezdete óta a mai napig a családok vacsora asztalára kerül. A dátumban a Pékek Világszövetsége 2001-ben egyezett meg a kongresszuson, így azóta ekkor emlékezünk meg jelentőségéről. Ezen a napon viszont nem csak a pékeket és a kenyeret ünnepeljük, de a búzát előállító, mezőgazdasággal foglalkozó embereket is, hiszen egy átlagosan két kilogrammos kenyér öt-hat napig lát el egy nagyobb családot, így hálásak lehetünk mindenkinek, aki hozzájárult az elkészítéséhez. 

A kenyér története

Már az ősemberek is rájöttek, ha a magvakat megpuhítják vízben, kása állagú élelmet kapnak, így nem kell a kemény szemeket elrágni. A tűz felismerése után pedig használtak nagyobb méretű edényeket lepénysütésre, így kiderült, már akkor létezett a kenyér kezdetleges elődje.

A búza elterjedésével 7000 évvel ezelőtt, kezdték el készíteni a ma is ismert búzakenyeret. Előtte a kenyérsütéshez mindenféle hasonlóan arra alkalmas gabonafélét vagy egyéb növényt vetettek be, bár a búza bizonyult a legösszeférhetőbbnek a recepttel. A kelesztett kenyeret időszámításunk előtt 3000-re tehetjük Egyiptomba, de az ókori Rómának és Görögországnak is színes kenyér kultúrájuk volt már abban az időben, tizenhét féle ízesítésről számolt be Hippokratész 2000-2500 évvel ezelőttről.

A kenyér formája

A házi kenyér formáját illetően akkor tökéletes, ha szabályos, domború alakot ölt, és a ropogós (fényes, sima vagy cserepes) héján belül nagyon puha, a liszt fehér színével megegyező közepe van. A kenyér íze és illata annyira jellegzetes. Aki járt már pékségben, ahol helyben sütik a friss kenyeret, és hasonlóan sikerült elkészítenie otthon is, az tudja, mikor kapja meg a tökéletes kenyér illatot a termék.

A kenyér elkészítése

Manapság egyre többen próbálkoznak a kenyérsütéssel otthoni körülmények között is, amelyhez érdemes beszerezni egy kenyérsütő gépet is, hiszen az jelentősen megkönnyíti a kelesztett kenyér elkészítését. 

Hozzávalók

90 dkg finomliszt

2,5 dkg élesztő

7 dl langyos víz

2 tk. só

4 tk. cukor

3 ek. olaj

Elkészítése

A jó magyar házikenyér alapja a kelesztés. Miután a fent említett összetevőket összegyúrjuk, negyvenöt percig dagasztunk egy tálban 24-26 fokon, két óráig sütjük, ha van rá mód kemencében, ha nincs akkor a házi kenyérsütőnkben.

Magyar kenyérfajták

  • Fehér kenyér
  • Félbarna kenyér
  • Búzakenyér
  • Rozskenyér
  • Korpás kenyér
  • Szójás kenyér
  • Burgonyás kenyér
  • Magvas kenyér

A kenyér neve

Kezdetben a kenyér korai jelentése alapján egy kásából készült, sütött ételt jelölt, így valószínűleg a lepénykenyerekre utalhatott. Amikor a kelesztett kenyér megjelent, nevét arra is kiterjesztették, így maradt rajta a ma is jól ismert kenyeren az elnevezése. Egy időben a késő középkorban együtt létezett a két kenyér termék egy név alatt, ám a 17. századtól már csak a kelesztett változatát hívták kenyérnek.

Gubricza Laura

Tetszett a(z) Kenyér világnapja - Október 16. magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Kenyér világnapja - Október 16. magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Gastro magazin cikkek

3 új degusztációs menüsor az Újváros Bisztróban: innen, onnan és mindenhonnan

Három új, tematikus degusztációs menüsort vezetett be az Újváros Bisztró (Szarvas), Békés megye első Michelin Bib Gourmand-ajánlott étterme. Az „Innen”, „Onnan” és „Mindenhonnan” elnevezésű ételsorokat Piltz Zoltán séf álmodta meg, a helyi alapanyagok tiszteletére, valamint a magyar konyha újraértelmezésére és a nemzetközi ízvilág bemutatására építve.

menüvariációk, 2025.05.22.

Balaton Fagyija 2025.

A Balaton Fagyija választás nem csupán egy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő verseny, hanem a minőségi kézműves fagylaltok ünnepe. A szakértő zsűri több mint 30 egyedi és izgalmas fagylaltkreációt kóstolt meg, hogy kiválassza a régió legkiemelkedőbb ízét.

Balaton, 2025.05.20.

Chef Market felvásárolta a Culinaris-t

A Chef Market Zrt., Budapest és Pest megye piacvezető HoReCa nagykereskedője újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: megvásárolta a Culinaris Wholesale nagykereskedelmi üzletágát, valamint a Culinaris három kiskereskedelmi egységét is.

gastro érdekesség, 2025.05.16.

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál, Siófokon

A gluténérzékenységgel, cöliákiával vagy más ételallergiával élők számára a nyaralás sokszor nem a gondtalan pihenésről, hanem az állandó kockázatkerülésről szól. Még ma sem gyakori Magyarországon az olyan vendéglátóhely, ahol nemcsak a kínálat „mentes”, hanem valóban a konyha is. Most a Balaton partján emeli magasabb szintre a „free-from” étkezést egy új kezdeményezés.

éttermek, 2025.05.09.

Pesti István 10 éve Tatán, a Platán Gourmetben

Idén 10 éve lesz, hogy Pesti István megérkezett Tatára. Akkor még szinte elképzelhetetlen volt, hogy vidéki étterem valaha Michelin csillagot kap. A Platán ma már több vendéglátóipari egységet takar: udvarházat, bisztrót és fine dining éttermet is. Óriási büszkeség, hogy a fine dining stílust képviselő Platán Gourmet két éve, amikor a Michelin kalauz végre a hazai vidéki helyeket is górcső alá vette, azonnal 2 csillagot érdemelt. A tízes évforduló apropóján visszatekintünk Pesti Istvánnal, miért volt jó döntés, hogy a séf szakmát választotta.

chef, 2025.05.07.

Indul a 2025-ös szezon a White Raven Skybarban

Megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven – számos látványos és ízletes újdonsággal. Az ősz közepéig nyitva tartó hely új signature koktélokat, prémium alapanyagokra épülő, kibővített menüt, exkluzív pezsgőpremiereket és még hangsúlyosabb zenei élményt kínál a vendégeknek.

éttermek, 2025.05.06.

A rizsfőzés tudománya

A japán konyha egyik legalapvetőbb eleme a rizs. A NOBU éttermek világszerte híresek precizitásukról és letisztult ízvilágukról, amelyek középpontjában gyakran a tökéletesre főzött rizs áll. De mitől lesz tökéletes egy tál japán rizs? Schreiner Gábor, a budapesti NOBU executive chefje mesélt a rizsfőzés tudományáról és filozófiájáról.

receptek, 2025.04.30.

"narrow"
Gear.svg