Debreceni mangalicafesztivál

-
2012.03.29.

Debreceni mangalicafesztivál

Az őshonos sertés tenyésztése nagy múltra tekint vissza a Hajdúságban.


2010-ben a vidéki városok közül elsőként Debrecenben tartottuk meg a fesztivált.
13 mangalicatermék gyártó és forgalmazó mellett számos kézműves és egyéb minőségi élelmiszergyártó vett részt az eseményen. A kilátogatók a már megszokott mangalica fesztivál minőséget kapták és ezt meg is hálálták azzal, hogy hamar kiürítették a kereskedők hűtőit, polcait. Az esemény lebonyolításához nagy segítséget kaptunk a város vezetésétől, szívesen fogadtak be minket, a fesztivált Kósa Lajos Polgármester Úr nyitotta meg, és ha már ott volt megismerkedett a tenyésztők termékeivel, amelyek nem hagytak kívánni valót maguk után.

2011-ben a siker fokozódott, 19 mangalicatenyésztő, kézművesek, sajtkészítők, borászatok, pálinkafőzdék, helyben húzott rétes, egészben sült malac, kézműves kistermelők várták a közönséget, az elmaradhatatlan élőállat kiállítás és szórakoztató színpadi programok kíséretében.

Az idő gyorsan eltelt, már csak hetek kérdése és immáron harmadik alkalommal újra nyitja kapuit a Debreceni Mangalica Fesztivál melynek időpontja:

2012. április 13-15.
Helye: Debrecen, Fő tér, a Nagytemplom előtt.

 

További információk: 

http://www.mangalicafesztival.hu/

 

 

Tetszett a(z) Debreceni mangalicafesztivál hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Debreceni mangalicafesztivál hír? Írd meg véleményed!

További Gastro hírek

8. Debrecziner Gourmet fesztivál (2024)

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben: 2024 június 14. és 16. között az ország legkiválóbb éttermei és séfjei gyűlnek össze a 8. Debrecziner Gourmet-n, hogy megmutassák, hol tart ma a gasztronómia csúcsa Magyarországon.

2024.05.03.

Év Fagylaltja verseny 2024

Az Év Fagylaltja versenyt a tavalyi évhez hasonlóan ismét „fesztivál” jelleggel rendezzük meg egy városi rendezvény keretében, ahol a versenyzők a nézők előtt készítik el a versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit.

2024.04.29.

Gourmet fesztivál 2024

Szokásosan a hazai vendéglátás legismertebb képviselőit, változatos étel-, desszert- és italkínálatát sorakoztatja fel Magyarország legkedveltebb gasztronómiai rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Május 24-26. között idén is több mint 100 kiállító várja a látogatókat a népszerű „országkóstolóra”, a Millenárisra.

2024.05.24. 16:00 - 2024.05.26. 22:00

Török brunch a Dobrumbában

a Dobrumba áprilisban három napra (2024.04.12-14.) elhozza a Boszporuszt a Dob utcába. A törökországi utazásokból és ízemlékekből felépített napindító menüben török húsos és vegetáriánus ételek szerepelnek, no és persze az elmaradhatatlan török tea és az ayran sem maradhat ki.

2024.04.09.

"narrow"
Gear.svg