Kézműves sajtok, házi tarhonya – Mesterségek Ünnepe gastro szemmel

-
gastro fesztivál, 2015.08.22.

Kézműves sajtok, házi tarhonya – Mesterségek Ünnepe gastro szemmel

Paranyica, gomolya, kürtőskalács, padron paprika – megnéztünk milyen a gasztronómia a Mesterségek Ünnepe.


A legnagyobb népművészeti fesztiválunkon évről-évre nagyobb a gasztrokínálat. A cél már nemcsak az, hogy a résztvevők jól lakjanak, hanem ennél több. Az ingyenes szakasz a Szent György utca, amely ezúttal is Sajtok utcájává változott. Tizenhét jelentős hazai sajtkészítő és öt erdélyi sajtmanufaktúra képviselteti magát.

 

A megszokott gomolyákon, keménysajtokon, paranyicákon túl, van például rouge -rúzs sajt- és parmezán is. A sajtokon kívül a tejtermékek teljes sprektuma tárul elétek: a hagyományos vajtól, a joghurtokon át, a túró rudiig. Idén a vásár nagyott lépett előre, ugyanis a helyszínen bemutatják a sajtkészítést, a vajköpülést és sajtfüstölést is.

 

 

Ha már kellőképpen beleástátok magatokat a sajtok világába, akkor az EtyekTej standjánál minden nap újabb kvíz vár rátok. Több árusnál vásárolhattok sétáló sajttálat, így arra is lehetőségetek van, hogy csak csipegessetek.

 

 

 

 

A Budavári Palotában több ponton is találtok ételárusító mobilkonyhákat. Ezeknél a szokásos fesztiválétleket készítik, mint például sült kolbászt, csülköt, pörköltet, serpenyős étleket, frissensülteket. Érdemes figyelni, mert a legtöbb ételnek dkg-ban van feltűntetve az ára.

 

 

Szintén több ponton sütnek kenyérlángost, de az olajban sült változat is kapható. Természetesen elmaradhatatlan a kürtőskalács és a mézeskalács, utóbbiból olyan sokféle van, hogy minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót, sőt, a mesterség titkait is megtudhatja.

 

 

A népi ételeknél maradva a tarhonyakészítést is megtanulhatjátok. A nagymama receptjét követve 8 és 16 tojásos változatot is gyúrnak.

 

A rendezvény idén a pásztorokra fókuszál. A Nemzeti Galéria alatt található Újvilágudvar lett átmenetileg a pásztorok lakhelye. Itt minden nap más bográcsos pásztorételt főznek. 

 

 

Évről-évre népszerű a főtt burgonyából és lisztből készült zalai dödölle, amit önmagában tejföllel, vagy tökmagolajos káposztasalátával is ehettek. Ha vásárfiának gasztrocsemegét szántok, akkor szintén bőséges portékából válogathattok. Vannak hagyományos lekvárok, borlekvárok, vásári édességek és mézek is.

 

Ezúttal a spanyol gasztonómia is helyet kapott, ugyanis a 2015-ös díszvendég Spanyolország. Az Oroszlános udvarban többek között olajban sült, nagyszemű sóval megszórt padron paprikát, sonkatálat, spanyol pacalt, almaborban főtt kolbászt, olívabogyó válogatást, sangriát, spanyol söröket és borokat árulnak.

 

Az ételeket, italokat fesztiválárakon mérik, de célszerű szemlélődni, mert van különbség ugyanazt a terméket kínáló ételkészítők között is. A Szent György utca végén található árusoknak pedig nem szabad bedőlni, ők állandó jelleggel vannak a helyszínen, nem a Mesterségk Ünnepéhez tartoznak.

 

 

Hasznos információk:

 

Családi jegy 2015-ben is váltható, a 2, 3 és 4 gyermekkel érkezők számára külön kedvezményes csomagok vehetők igénybe. 14 év alatti gyermekek és a nyugdíjasok is kedvezményes jegyet válthatnak. 4 éves kor alatt a belépés díjtalan. A normál belépőjegyek mellé 15 %-os vásárlási kupon jár, amely számos mesternél beváltható lesz egy vagy több tárgy vásárlása esetén. A kézműves foglalkozások a belépő megváltása után ingyenesek, valamint a Sajtok utcája is díjtalan.

 

Nyitva tartás:

 

A Mesterségek Ünnepe: 10:00-23:00

A vásár: 10:-21:00

A gyermekprogramok: 10:00-18:00-ig illetve 10:20:00-ig vannak helyszíntől függően

 

További információkat és a részletes programot itt találjátok.
 

Gerlachfalvy Réka

Tetszett a(z) Kézműves sajtok, házi tarhonya – Mesterségek Ünnepe gastro szemmel magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Kézműves sajtok, házi tarhonya – Mesterségek Ünnepe gastro szemmel magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Gastro magazin cikkek

3 új degusztációs menüsor az Újváros Bisztróban: innen, onnan és mindenhonnan

Három új, tematikus degusztációs menüsort vezetett be az Újváros Bisztró (Szarvas), Békés megye első Michelin Bib Gourmand-ajánlott étterme. Az „Innen”, „Onnan” és „Mindenhonnan” elnevezésű ételsorokat Piltz Zoltán séf álmodta meg, a helyi alapanyagok tiszteletére, valamint a magyar konyha újraértelmezésére és a nemzetközi ízvilág bemutatására építve.

menüvariációk, 2025.05.22.

Balaton Fagyija 2025.

A Balaton Fagyija választás nem csupán egy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő verseny, hanem a minőségi kézműves fagylaltok ünnepe. A szakértő zsűri több mint 30 egyedi és izgalmas fagylaltkreációt kóstolt meg, hogy kiválassza a régió legkiemelkedőbb ízét.

Balaton, 2025.05.20.

Chef Market felvásárolta a Culinaris-t

A Chef Market Zrt., Budapest és Pest megye piacvezető HoReCa nagykereskedője újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: megvásárolta a Culinaris Wholesale nagykereskedelmi üzletágát, valamint a Culinaris három kiskereskedelmi egységét is.

gastro érdekesség, 2025.05.16.

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál, Siófokon

A gluténérzékenységgel, cöliákiával vagy más ételallergiával élők számára a nyaralás sokszor nem a gondtalan pihenésről, hanem az állandó kockázatkerülésről szól. Még ma sem gyakori Magyarországon az olyan vendéglátóhely, ahol nemcsak a kínálat „mentes”, hanem valóban a konyha is. Most a Balaton partján emeli magasabb szintre a „free-from” étkezést egy új kezdeményezés.

éttermek, 2025.05.09.

Pesti István 10 éve Tatán, a Platán Gourmetben

Idén 10 éve lesz, hogy Pesti István megérkezett Tatára. Akkor még szinte elképzelhetetlen volt, hogy vidéki étterem valaha Michelin csillagot kap. A Platán ma már több vendéglátóipari egységet takar: udvarházat, bisztrót és fine dining éttermet is. Óriási büszkeség, hogy a fine dining stílust képviselő Platán Gourmet két éve, amikor a Michelin kalauz végre a hazai vidéki helyeket is górcső alá vette, azonnal 2 csillagot érdemelt. A tízes évforduló apropóján visszatekintünk Pesti Istvánnal, miért volt jó döntés, hogy a séf szakmát választotta.

chef, 2025.05.07.

Indul a 2025-ös szezon a White Raven Skybarban

Megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven – számos látványos és ízletes újdonsággal. Az ősz közepéig nyitva tartó hely új signature koktélokat, prémium alapanyagokra épülő, kibővített menüt, exkluzív pezsgőpremiereket és még hangsúlyosabb zenei élményt kínál a vendégeknek.

éttermek, 2025.05.06.

A rizsfőzés tudománya

A japán konyha egyik legalapvetőbb eleme a rizs. A NOBU éttermek világszerte híresek precizitásukról és letisztult ízvilágukról, amelyek középpontjában gyakran a tökéletesre főzött rizs áll. De mitől lesz tökéletes egy tál japán rizs? Schreiner Gábor, a budapesti NOBU executive chefje mesélt a rizsfőzés tudományáról és filozófiájáról.

receptek, 2025.04.30.

"narrow"
Gear.svg